A médiaszolgáltatási alap az idén 5,4 milliárd forintot költ az egy hét múlva induló M4 Sport csatornára – írja a nol.hu.

Megfeszített munkával készülnek, hogy elkerüljék az M1 hírcsatorna indításának kínos kudarcát. Lesznek külsős beszállítók, a sportági magazinokat például a szövetségek készítik majd.

Rengeteg élő közvetítést terveznek, így már javában megy a készülődés is. 

A médiaszolgáltatási alap a pénzt sem sajnálja a projektre, a lap úgy tudja, már az első évben 5,4 milliárd forint lesz a költségkeret. Ennek ok az is, hogy több sztárriportert szerződtetett a csatorna, valamint rengeteg közvetítési jogot – például Bajnokok Ligája – vásárolt meg az M4.

Nézettségi elvárást is megfogalmaz az MTVA az új csatornával szemben.

„A közmédiának komoly tapasztalata van a sportműsorok közvetítését és nézettségét illetően. A kiemelkedő sportesemények közvetítésének kizárólagos jogtulajdonosaként az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy ilyen események sugárzásakor az M1, majd a Duna TV piacvezető tudott lenni a teljes médiapiacon. Az M4 Sporton most megjelenő exkluzív tartalmaktól ugyanezen számokat várjuk.”

A Népszabadság kérdésére válaszolva, hogy lesznek-e külsős beszállítók az M4 Sport csatornán, vagy az összes műsor belső gyártásban készül, az MTVA azt válaszolta, nem minden műsor készül majd belső gyártásban, lesznek majd külső beszállítók, a sportági magazinokat majd a szövetségek készítik.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
úgy hiányzott, mint egy falat kenyér a

sport 1
sport 2
eurosport 1
eurosport 2
digi sport 1
digi sport 2
sportklub

után végre megérkezett!
Itt van a Magyar Nemzeti
M4 Sport!

én egyiket se nézem, államilag közvetítik a felcsúti szerencsétlenkedést, jó pénzért, hogy végre "nyereségesbe" fordulhasson Szauron fostalicska fellegvára.
speciel a tököm már totál tele van a főcigány fociimádatával, meg úgy cakkompakk az egész pereputtyával.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tenger49
@pbalage: hé pajtás,kihagytad a Sport M-t...
Lackó50
További állami pénzek átirányítása a haverok zsebébe. Eddig is a sport csatornákat a végére raktam, nehogy rákattintsak, de ezt már be se fogom keresni. Azt nem értem, hogy a többi csatornát miért nem tiltják le. Régen a hőskorban is csak 2 csatorna volt. (Esetleg határ közelben lehetett a szomszédos ország csatornáit bekeresni) Akkor reggeltől estig nyomathatnák az agymosást. (Már csak azoknak, akik vesznek TV-t)
Lackó50
Még azt se értem, hogy miért kell nekünk adót fizetni, ha a pénzünket így elherdálják? Bár arra nagyon vigyáznak, hogy minden eszközzel behajtsák a pénzt. Csak az maradt ki a számításból, hogy pl.: a vasárnapi zárva tartással kihúztak egy csomó pénzt az emberek zsebéből, amit a legtöbben valami fekete munkával próbálnak pótolni. Ezzel nekik is kevesebb folyik be, és az élelmesebbje megtalálja a módját hogy kikerüljön a képből és saját zsebre játszon.
nyanya001
Ebből is látszik, hogy egy hibbant, megszállott kezében van az ország !
Hellcat
Mennyi értelmesebb helyre is mehetne ez a pénz...
Feraj49
Én egyik sportcsatornát sem nézem,mert "pénzszaga" van,és ez már nem a sportról szól,hanem üzletről. Százmilliókért adják-veszik a sportolókat,ugyan már ? Fiatal koromban büszkék voltunk, ha egy sportcsapat tagjaként,annak mezében mentünk versenyezni.Most meg hatalmas vagyonokat fizetve egyes csapatoknak és "sehol" sincsenek.Dunába dobott pénz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.