Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya szerint Hosszú Katinka esetében a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) átnyúl a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) feje fölött.

A szakvezető az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában reagált így azok után, hogy a világ- és Európa-bajnok tudatta: nem indul az április országos bajnokságon, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta.

"Már korábban levélben fordultam a MOB elnökéhez, amelyben keserűségemnek adtam hangot, hiszen ötvenéves edzői pályafutásom alatt olyannal még nem találkoztam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúljon a szövetség feje fölött, mivel úgymond a +nyugalom+ érdekében maga kíván szakmai kérdésekben egyeztetni egy élversenyzővel. Ez ide vezetett..." – írta Kiss László. A szövetségi kapitány hozzátette: "Még ha Katinka a MOB-nak igent is mondott volna az ob-részvételre, akkor sem tartanám elfogadhatónak, hogy valaki ily módon üzenje meg a válogatott teljesítményéért felelős szakvezetőnek, hogy rendelkezésre áll. Mondom ezt úgy is, mint a Magyar Edzők Társaságának alelnöke."

Kiss László azt is abszurdnak tartja, hogy Hosszú Katinka nem vett részt a január végi budapesti FINA-gálán, ahol a világ legjobbjának választották.

"Igaz, hogy a tizennégy díjazott közül csak heten érkeztek Budapestre, ő azonban Budapestről távozott annak érdekében, hogy Luxemburgban, a pénzdíjas versenyen indulhasson" – szögezte le a kapitány, majd ezzel folytatta: – A magyar bajnokság nem pénzdíjas, a váltók tagjai csak az olimpiai részvétel kivívása érdekében szállnak vízbe. Katinka és edzője eddig mindig azt hangsúlyozta, számukra a verseny jelenti az edzést. A magyar bajnokság is verseny."

A szakvezető kitért rá, hogy április 13. és 16. között rendezték volna eredetileg az országos bajnokságot Győrben.

"Ám annak érdekében – fogalmazott –, hogy a váltók a lehető legfrissebben állhassanak rajthoz, egy nappal meghosszabbítottuk az eseményt, és április 12-én egy váltónappal kezdünk, amelyen fontos szerep hárult volna Hosszú Katinkára. A magyar úszócsapat eddig húsztagú, a váltók kvalifikációja további versenyzők és edzők részvételét tenné lehetővé Rióban."

Kiss László állásfoglalásának közvetlen előzménye az volt, hogy Hosszú Katinka a MOB-bal tudatta: nem áll rajthoz az áprilisi ob-n, mert Amerikában edzőtáborozik.

"Szakmai egyeztetés zajlott le a Magyar Olimpiai Bizottság, Hosszú Katinka, valamint edzője, Shane Tusup között, amelyről a MOB főtitkára tájékoztatta Kiss László szövetségi kapitányt – nyilatkozta Siklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója a Nemzeti Sportnak. – Az érintett témák egyike volt, hogy a versenyző nem áll rajthoz az országos bajnokságon, mert nem szeretné megszakítani amerikai edzőtáborozását. De a májusi Európa-bajnokságon a válogatott rendelkezésére áll váltóban is" – olvasható a sportnapilap csütörtöki számában.

Váltóban először a tavalyi, kazanyi világbajnokságon lehetett kiharcolni a riói részvételt – ott az első tizenkét helyen rangsorolt kvartett szerzett indulási jogot –, magyar női váltó azonban egyik számban sem indult, mivel Hosszú Katinka az egyéni számokra összpontosított, nélküle pedig a szövetségi kapitány nem tartotta érdemesnek a váltók nevezését. Így viszont május 31-ig lehet a maradék négy hely egyikét megszerezni: a nem kvalifikált országok között a négy legjobb időt elérő staféta lehet még olimpiai résztvevő. A nőknél a 4x200-as gyorsváltóban – amelyben a londoni játékokon döntőbe kerültek a magyarok, a 2014-es Eb-n pedig bronzérmet szereztek – és a 4x100-as vegyesváltóban mutatkozik komoly esély a kvótaszerzésre. A férfiaknál Kazanyban a 4x100 méteres férfi gyorsváltót – bár az előfutamok során a harmadik legjobb időt úszta – rossz váltás miatt kizárták, így számára is Győrben nyílik újra esély.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Ha a lemondása után nem táncikál vissza a posztjába, akkor kimaradt volna ebből a cikk által úszóbotránynak nevezett történetből.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
christike
@Kamcsatka: legyen úgy ! amennyiben Ő azt szeretné nyerjen!) Hajrá!
Hari
Kiss L most bánhatja, hogy visszavonta a lemondását ! Szettevette-nek teljesen igaza van, kiegészítve azzal, hogy ez volt mindig is a magyar valóság: a rend, a szabályok semmibevétele minél magasabb pozíciót visel az illető, és az erőfölényükkel rendre élnek is ezzel. Amíg ez a "módi", lettlégyen bármi fennkölt az "indok" nem lesz valódi rend. A hal pedig változatlanul a fejétől bűzlik...
wagabund
Ennek az ötven éve edzőnek már nem lenne szabad kavarnia a szart... az igaz, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy állami költségen kipotyázhassa magát Rióba, de szakmailag teljesen felesleges, sőt irritáló..
nos Hosszú ehhez nem akar asszisztálni..ő csak úszik, oszt jónapot. Ráadásul úgy úszik, hogy minden pénzdíjas versenyt edzésnek tart, ahol némi pénzt be is seper...
Hol is vannak a többiek? Azok itthon uszikálnak, és várják az öregúr magvas gondolatait? abból nem sok jó származik...mint látható...

Azt egyébként nagyon jól tudják akiknek tudni kell, hogy egy versenyző már kilencven nappal előbb jelzi a verseny helyszínét a droglabornak (is)..tehát ezek is tudják a Hosszú versenynapjait, csak úgy tesznek, mintha nem..

néhányan, ha érdemtelenül is, de mindenáron ki akarnak jutni Rióba...bárki hátán, csak ott lehessen..na nem az uszodában..
Lepényleső
Világszínvonalú körülmények közötti felkészülésekről beszélt. Az mikor lesz,hogy aki ezt
finanszírozza,maga is világszínvonalú béreket kap? Rabszolgáik vagyunk honfitársainknak?
Részünkről kényszer,részükről nem szégyen?
wagabund
Tegnap Hosszú Kecskeméten (jókedvű bemutatót)úszott egy gyerekeknek kitalált versenyen...
..kérdésre válaszolva az olimpiáig tartó időszakról is beszélt... csak egészség legyen...volt a koncepció lényege...
a körülötte kavarókról nem beszélt...
nincs is mit.
A jó eredményekhez nyugalom kell, nem a szarkeverőkkel vitába bocsátkozni.
papa.49
A 75. éves pacáknak már le kéne állnia, nem kavargatni a fekáliát, érdemeit senki nem vitatja, de evvel a félévvel mindent összedönt maga körül, és teljesen értelmetlenül...
Osztom a wagabund véleményét nem ezzel kellene megpróbálni kikerülni Rióba!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.