A MOB a reagálásában emlékeztetett arra, hogy a legendás mesteredző a múlt héten maga fordult Borkai Zsolt MOB-elnökhöz levélben, és kérte őt: próbálja meg elérni, hogy "ez a fölösleges – minek is nevezzem? – civakodás mielőbb lezáruljon és a magyar úszó válogatott a megszokott keretek között érhesse el azokat az eredményeket, amelyekre mindeddig a Magyar Olimpiai Bizottság is büszke volt". Levelét úgy folytatta, hogy amíg ez az "áldatlan állapot" fennáll, Hosszú Katinkától és edzőjétől a versenyző edzőtábori igényeiről, a versenyzési terveiről, illetve arról szeretne tájékozódni, hogy számíthat-e rá a váltókban az áprilisi országos bajnokságon.

A MOB honlapján olvasható válaszból kiderül, Borkai Zsolt felkérte Szabó Bence MOB-főtitkárt, hogy a sportigazgatóság illetékes munkatársával közösen kérjen válaszokat Hosszú Katinkától a Kiss László által feltett kérdésekre. Szerdán megtörtént az egyeztetés, amelynek eredményéről Szabó Bence írásban tájékoztatta Kiss Lászlót.

A levélben a főtitkár egyértelművé tette, hogy először és utoljára vállalt a MOB ilyen feladatot.

"Szeretném nyomatékosítani, hogy tőlem és a Magyar Olimpiai Bizottság Irodájától a jövőben ne kérjen +közvetítő+ szerepet a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és Hosszú Katinka sem" – írta Szabó Bence, hozzátéve, hogy Borkai Zsolt soha nem tett olyan nyilatkozatot, hogy ő, vagy a MOB folyamatosan közvetítene Hosszú Katinka és az úszóválogatott szövetségi kapitánya között.

A MOB közleményére nem sokkal később a MÚSZ reagált, hangsúlyozva, továbbra is számít a szervezet segítségére: "Eddig 20 úszó mintegy félszáz számban szerzett jogot a riói olimpián az indulásra. A Magyar Úszó Szövetség változatlan célkitűzése, hogy a sportág a lehető legnagyobb létszámmal képviseltethesse magát a riói játékokon, ezzel is segítve a Magyar Olimpiai Bizottság célkitűzéseinek elérését. A MÚSZ a korábbiakhoz hasonlóan változatlanul számít a MOB rendkívül értékes, pótolhatatlan együttműködésére. Tiszteletben tartva a Magyar Olimpiai Bizottság nemes céljait mindent megtesz annak érdekében, hogy szándékait a MOB elnökével, elnökségével összehangolja, döntéseit pedig e célok szellemében hozza meg. A MÚSZ elnökségének meggyőződése, hogy csak a MOB-bal azonos szakmai, sportpolitikai elvek tiszteletben tartásával érhet el sikereket."

A MÚSZ közleményében kezdeményezte, hogy Borkai Zsolt, a MOB elnöke, és Szabó Bence főtitkár mielőbb fogadja a sportág vezetését, szövetségi kapitányát, mert a szervezet megítélése szerint a "sport szelleméhez méltó mielőbbi egyeztetés a biztosítéka a további, közös örömöt garantáló sikereknek."

Kiss László az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában úgy fogalmazott: "Már korábban levélben fordultam a MOB elnökéhez, amelyben keserűségemnek adtam hangot, hiszen ötvenéves edzői pályafutásom alatt olyannal még nem találkoztam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúljon a szövetség feje fölött, mivel úgymond a +nyugalom+ érdekében maga kíván szakmai kérdésekben egyeztetni egy élversenyzővel. Ez ide vezetett..."

A szakvezető arra reagált ezzel, hogy a világ- és Európa-bajnok tudatta: nem indul az áprilisi országos bajnokságon, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta.

Váltóban először a tavalyi, kazanyi világbajnokságon lehetett kiharcolni a riói részvételt – ott az első tizenkét helyen rangsorolt kvartett szerzett indulási jogot –, további négy helyet viszont a világranglistás helyezés alapján töltenek majd fel.

A szövetség és Hosszú viszonya a múlt év végén mérgesedett el. Az úszó karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a MÚSZ teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit január 6-án, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben.

Erre a sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a termet. A szövetségi kapitány az ügy folyományaként lemondott posztjáról, de három nappal később Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közölte, hogy a szakember meggondolta magát, és folytatja a munkát.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mariaberta
Már nem is érdekel, mi történik az úszás világában. Ebben az országban mindent átsző a pénz és a politika.
mariaberta
Már nem is érdekel, mi történik az úszás világában. Ebben az országban mindent átsző a pénz és a politika.
coni
Minden tiszteletem az úszóknak akik ilyen körülmények között is hazai szinekben úsznak.
papa.49
Nyugdíjba kéne már vonulnia a Kiss Lászlónak, nagyon megérett már erre a helyzet!!!
justhpeter
Nem csak Kiss Lászlónak kellene itt nyugiba vonulnia.
human
Pontosan még mindig nem értem mi a vita tárgya. Annyit hámoztam ki, hogy Katinka szeretné, ha edzésmódját (ami láthatóan elég eredményes) átvenné az úszószövetség, valamint javítanának a munkakörülményeken (ne az orvosi szobában keljen átöltözni).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.