Még nem készült el a Budapest2024 olimpiai pályázat logója – közölte a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. szombaton.

A közlemény szerint a médiában több helyen tévesen jelent meg, hogy elkészült a Budapest2024 olimpiai pályázat logója. A logó pályázati kiírására – amelyre bárki jelentkezhetett –, január végéig nyújthatták be elképzeléseiket hazai grafikusok, designerek.

Tudatos döntés – írták –, hogy Budapest máskor és máshogy jelenik meg, mint a többi pályázó város. A logó bemutatásának időpontjára vonatkozóan semmilyen előírás nincs – tették hozzá.

A pályázatra száz hazai grafikus több mint száznyolcvan logótervezete érkezett be, közülük a legjobb hat került az utolsó fordulóba, és várhatóan pár héten belül választják ki közülük azt, amellyel Magyarország szerepel majd az olimpiai pályázat 2017 szeptemberéig tartó folyamatában.

Több sajtótermék szombaton a 2024-es olimpia megrendezésére pályázó négy város – Párizs, Róma, Los Angeles és Budapest logói között a magyar fővárosét a magyar címer alatt szereplő öt karika ábrázolásával jelenítette meg.

A Budapest 2024 Nonprofit Zrt.-t a Magyar Olimpiai Bizottság a fővárossal közösen hozta létre az olimpiai pályázathoz kapcsolódó feladatok kezelésére, azét, hogy Budapest sikeres pályázatot nyújthasson be a 2024-es olimpia megrendezésére.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@pbalage: Az országra ennél jellemzőbb logó tényleg nem lehetne. Kár, hogy nem lehet rá szavazni.
RonaGyuri
Mi van? ... amellyel Magyarország szerepel majd az olimpiai pályázat 2017 szeptemberéig tartó folyamatában???
Én eddig úgy tudtam, hogy városok szerepelnek! =))
Lepényleső
Na igen, a mi vezéreink amíg nagyokat álmodnak,- addig a többiek cselekszenek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.