Garázdaság miatt indított nyomozást a rendőrség azzal a veszprémi szurkolóval szemben, aki a Vardar Szkopje elleni kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntő hajrájában meglökte az egyik játékvezetőt – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

A rendőrség közleményében az áll, hogy a 41 éves tapolcai B. Z.-vel szemben szabadlábon hagyása mellett garázdaság bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás, a férfi kihallgatása során elismerte a cselekmény elkövetését.

A veszprémi kézilabdaklub hétfőn a honlapján azt közölte: eljárást kezdeményeztek a sportrendezvény megzavarása miatt, és "amint a rendőrség és a mérkőzés szervezője által vezetett eljárások véget érnek, az elkövető ellen a jogszabályban meghatározott maximális, négyéves kitiltás fog érvénybe lépni minden hazai, általuk szervezett sportrendezvényről".

A veszprémi szurkoló a szombati, 30-30-as döntetlennel záruló Vardar Szkopje elleni találkozó hajrájában a játékvezetőt a nézőtérről a pályára benyúlva meglökte, emiatt a bíró egyensúlyát vesztette, majd elesett.

Az MVM Veszprém az idegenbeli 29-26-os győzelme révén a hazai döntetlen ellenére összesítésben három góllal, 59-56-ra megnyerte a párharcot, így az egymást követő harmadik évben bejutott a BL négyes döntőjébe.

A veszprémiek ellenfele az elődöntőben a háromszoros győztes német THW Kiel lesz. A másik ágon a lengyel Kielce és a francia Paris Saint-Germain csap össze. Az elődöntőket május 28-án, szombaton, míg a helyosztókat másnap rendezik Kölnben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.