Dárdai Pál nemrég azt nyilatkozta:

Egy ilyen Eb után Magyarországon az első öt fordulóban az összes stadionban ki kellene nyitni a kapukat, be kellene engedni az embereket, mert igény lesz a focira. Amennyiben az első pár fordulóban nem lesznek kint a stadionban a szurkolók, nem ért semmit az Eb, lapos lesz minden, mint előtte. Ha a vb-re nem jutunk ki, visszakerülünk oda, ahol voltunk.

A Rangadó.hu az NB I-es klubok vezetőit kérdezte Dárdai Pál kijelentése kapcsán, s, hogy tervezik-e a nézők ingyenes beengedését az évad elején.

A klubok többsége nem örült az ötletnek, mint fogalmaztak, 

az ingyenes mérkőzések esetében jelentős összegtől esnének el a klubok, és ilyen akciót kivitelezni csakis a szövetséggel való együttműködés során lehetne.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője annyit mondott: a klubok önálló társaságok, ezért mindenképpen meg kell velük beszélni a felvetést.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egyvandor
Eddig is kvázi ingyenesek voltak a meccsek. Nem a rajongók tartották el. A focit nem nézők minimum százszorosát fizették az egész bulinak, amiből néhány politikus és egyesek a magyarországi szinthez képest igencsak magas színvonalon élnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Az ingyenes meccs arányban lenne a színvonallal.
simmering73
Ha ingyen dobjátok utánunk akkor sem kell ez a sz@r amit ti focinak tituláltok.
Macskaszem
Még ha fizetnének, hogy meccsre menjek, akkor se mennék, mert orbán annyira megutáltatta velem a focit.
namihami
Jaj, de jó! Akkor holnaptól ingyen nem megyünk a meccsekre.
Nem lehetne ezt a rendelkezést inkább éttermekre, bevásárlóközpontokra és egyéb, hasonló helyekre előírni. Nagyobb sikere lenne.
kkalman
Na, jó! Legyenek ingyenesek a meccsek. De mennyit fizetnek, hogy én egyáltalán odamenjek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.