A múlt heti hazai vereség után Fehéroroszországban 1-0-ra kapott ki a Debrecen a Tarpeda Zsodzinától a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulós párharcának csütörtöki visszavágóján, így búcsúzott a sorozattól.

Az első félidőben gyakorlatilag semmi veszélyt nem jelentett az ellenfél kapujára a Debrecen, amely ráadásul még kilátástalanabb helyzetbe került a 25. percben. A Tarpeda ugyanis ekkor szerezte meg a vezetést, az előny birtokában pedig kényelmesen visszaállt védekezni, rendre rombolta a játékot, így a magyar csapatnak esélye sem volt kibontakozni. 

A szünet után sem változott a játék képe, sőt a fehéroroszok a 60. percben kapufáig jutottak, miközben a hajdúsági együttesnek gyakorlatilag helyzete sem volt. Az első igazi debreceni helyzetre a 84. percig kellett várni, gól azonban ekkor sem született, két perccel később aztán megint a Tarpeda lőtt kapufát. A mérkőzés összképe alapján a fehéroroszok megérdemelten jutottak tovább a fásultan, ötlettelenül és támadásban szinte semmit nem mutató DVSC-vel szemben.

A Tarpeda Zsodzina a következő körben az osztrák Rapid Wiennel találkozik.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
miért volt olyan épelméjű, aki azt hitte, hogy bármi is változott?
jancsipapa
@alterego56: Azokat a stadionokat a " Kedves Vezető " sokkal inkább adta magának ,csak másodsorban a falábúaknak.Szerintem akkor is építené ,ha nem is lenne csapat ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.