A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati, négyszer is félbeszakított időmérő edzését a Hungaroringen.

A 31 éves versenyző pályafutása során 26. alkalommal rajtolhat az élről, az idén negyedszer nyert időmérőt, a mogyoródi pályán másodszor szerezte meg a pole pozíciót.

Rosberg mellől csapattársa, a vb-címvédő brit Lewis Hamilton rajtol majd, míg a harmadik kockából a két évvel ezelőtt győztes Daniel Ricciardo vághat neki a 31. Magyar Nagydíjnak.

A tavalyi magyar GP győztese, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Ferrari) ötödik lett.

Az időmérő első szakaszát négyszer kellett félbeszakítania a versenybíróságnak, negyedszer úgy, hogy a hátralévő 1:18 percben már nem is engedték fel a pályára a versenyzőket. A kvalifikációt megelőző heves zápor miatt nagy mennyiségű víz zúdult a pályára, ezért előbb 20 perccel elhalasztották a 14 órára kiírt startot, majd a vizes pálya miatt félbeszakították az edzést. Ezután az első újraindításnál a svéd Marcus Ericsson (Sauber) összetörte autóját, amiért újfent félbe kellett szakítani a tréninget, majd a közben egyre inkább felszáradó aszfalton a brazil Felipe Massa (Williams) csúszott ki és csapódott a gumifalba, ez volt az oka a harmadik piros zászlónak. Az időmérő első szakasza végül azért ért véget idő előtt, mert az indonéz Rio Haryanto (Manor) is a gumifalban kötött ki, de az edzés ezután már a második résszel folytatódott, nagyjából egyórás csúszással.

A második etapban nagyon gyorsan száradt az ideális ív a Hungaroringen, így az utolsó percekre már szinte minden autón a száraz pályára alkalmas gumik voltak fent, a köridők pedig gyors egymásutánban javultak. Hamilton majdnem rosszul jött ki a taktikai csatából, de végül a még épp továbbjutást érő 10. helyen végzett, így bejutott a pole pozícióért zajló harmadik szakaszba. A 2007-es vb-győztes Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája már nem volt ilyen szerencsés, 14. lett, így ebből a pozícióból kell majd nekivágnia a vasárnapi futamnak.

Az első helyről döntő, 12 perces küzdelemben már szinte ideális, száraz körülmények között futhattak gyors köröket a pilóták. A két Mercedes-versenyző nagy csatát vívott egymással és a másodpercekkel, s ebből végül Rosberg jött ki jobban, igaz, ehhez az is kellett, hogy Hamilton az utolsó gyors körében lassítani kényszerüljön egy megpördülés miatt lengetett sárga zászlós figyelmeztetésnél.

A futamot vasárnap 14 órakor rendezik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.