Áder János részt vesz a riói olimpia megnyitó ünnepségén, majd több versenynap magyar vonatkozású eseményét is megtekinti – tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint az államfő részt vesz a XXXI. Nyári Olimpiai Játékok pénteki megnyitó ünnepségén Rio de Janerióban. "Az államfő több versenynap magyar eseményeit is megtekinti, valamint ellátogat az olimpiai faluba, ahol találkozik sportolóinkkal" – tették hozzá.

Áder Jánost útjára elkíséri felesége, Herczegh Anita.

A köztársasági elnök dél-amerikai útja során megnyitja a riói Magyar Házat, és többek között Michel Temerrel, Brazília alelnökével, Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, Zajcsing Juval, a NOB alelnökével, valamint Geraldo Alckminnal, Sao Paulo állam kormányzójával egyeztet.

Áder János ellátogat Nova Friburgóba, ahol a magyarokat alapító nemzetként tartják nyilván, ezután a Sao Pauló-i Egyetemen megnyitja a II. "Magyarok Brazíliában" című konferenciát, majd találkozik az ott élő magyar közösséggel – olvasható a közleményben.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a riói olimpia záróünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök képviseli Magyarországot.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csodálkozó
Savanyú Jankó, vikkancs kesztyűbábja nem sok vizet zavar.
Persze erre tartják.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
van
Áder János felesége is ott lesz közpénzből az olimpián, miközben gyerekek szenvednek hosszú napokig az elmaradt műtétek miatt.
Ha azt írnám, a Q anyád, megsértődnél, Áder János felesége?
Pedig nem tudok mást írni, csak egyet: a Q anyád, Áder J. felesége.
Nőként nem ajánlottad fel a segítséget, és az utazásodra felajánlott összeget., hogy időben elvégezzék a műtétet gyerekeken.

MEGBUKTÁL!!!
Ahogy a sehonnai bitang férjed is megbukott!

Nulla tisztelet!
Nulla bocsánat!
namihami
@van: Nincs igazad. Ha azt írod, hogy TÖBBEN vagyunk, akkor olyan társaságba sorolod, ahová , már csak a Gazdájához való feltétlen törleszkedése miatt, nem való.
A korrekt meghatározás a Jancsibohócra az, hogy SŰRŰBBEN vagyunk vele.
namihami
Ja és még annyit: Remélem, hogy néhányszor megfürdik vagy fürdetik abban a sokat emlegetett óceán vizében. Egészségére!!!
Központi Bizottság
@van: Úgy látom Te valamiféle művész lélek vagy, csak kihalt belőled a mű! Nem értesz semmihez csak az anyázáshoz, az átkozódáshoz. Tartalmas életed lehet, sajnálom a hozzátartozóid, ámbár csoda, ha valaki el tud tűrni a közelében.
cs.n.
Jó, hogy vitte az asszonyt, ő legalább mutatott némi lelkesedést is, mikor a magyar csapat bevonult. Áder csak fapofával meg imitált tapssal köszöntötte őket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.