Hosszú Katinka mindent kiadott magából, saját bevallása szerint pedig egyetlen benyúláson kívül minden összejött számára a riói olimpián, ahol három aranyérme mellett a pénteki versenynapon utolsó számában, 200 méter háton egy ezüstéremmel gazdagodott.

A 27 éves bajai úszó az Olimpia Uszodában beszélt a magyar sajtó képviselőivel, mint azt elmondta, ez a második hely rögtön munkára is ösztönzi.

"Ez a versenyszellem bennem van, főleg úgy, hogy pár századdal kaptam ki. A tüzet már érzem, megindult bennem" – mondta Hosszú, aki 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton minden idők második leggyorsabb úszásával, 200 méter háton pedig olimpiai rekorddal győzött. "De hogy is lehetnék csalódott? Úgy érkeztem ide, hogy még nem volt olimpiai érmem, a világbajnokságokon pedig két arany és egy bronz volt a legjobb szereplésem. Ez az egész egyszerűen hihetetlen".

Hosszú Katinka: „Azért a három arany, egy ezüst nem rossz...”

A Vasas világklasszis versenyzője elárulta, annyira elfáradt az utolsó döntőjében, hogy a levezetés során hányt.

"Az utolsó huszonöt méteren szinte már a lábamat sem éreztem, ennyi volt bennem, ma ő volt a jobb. Lehet, hogy a sors akarta így, hiszen neki ez volt élete utolsó versenye, nekem pedig adott egy kis tüzet, hogy jövőre a budapesti világbajnokságon úgy álljak fel, hogy talán ennél a három arany, egy ezüstnél is szebb lesz" – mondta Hosszú, aki mindössze hat századdal kapott ki az amerikai Maya DiRadótól.

Korábban több magyar versenyző esetében is elhangzott, hogy "nyomta őket az öt karika", azonban természetesen ez Hosszúnál nem érvényesült:

"Szerencsére sikerült végig úgy versenyeznem, ahogyan azt előre elterveztem, teljesen ki tudtam zárni azt, hogy olimpia van. Évközben százmilliószor leúsztam már a négyszáz és a kétszáz vegyest is, tudtam, mit kell csinálnom. Csak el kellett engednem magam és azt csinálni, amit tudok".

Hosszú arról is beszélt, hogy a különböző vádaskodásokból is inkább erőt kovácsolt.

"Egyetlen célba érkezésen kívül minden összejött az olimpián, azt, hogy ez az egyetlen dolog, ami nem jön össze, bármikor aláírtam volna. Azért ez a négy érem jelzi, hogy jó úton járunk. Mindvégig bíztunk abban, amit csináltunk, lehajtottuk a fejünket és keményen dolgoztunk. Mindent beleadtam, ennyi volt, de azért a három arany, egy ezüst ennyi voltnak nem rossz..." – jegyezte meg Hosszú, aki mostani sikerével felnőtt pályafutása 60. érmét szerezte olimpián, világ- és Európa-bajnokságokon az 50 és 25 méteres medencéket is beleszámolva.

Hosszú 3 arany- és 1 ezüstérmet nyert Rióban, azaz az úszók között megdöntötte Egerszegi Krisztina egy olimpián elért magyar eredményességi rekordját: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat és két ezüstöt nyert. Hosszú egyúttal ezzel az éremterméssel a magyar eredményességi örökranglistán feljött a 13. helyre, a nők között az ötödik a tornász Keleti Ágnes és az úszó Egerszegi Krisztina, valamint két kajakos, Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa mögött.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eugen4402
Csodálatos vagy Katinka!
Ezer úszó közül ezer, élete végéig dicsekedne, ha csak azt az egy ezüstöt magáénak vallhatná. Keményen megdolgoztál minden elismerésért, egy nemzet tisztel ezért. Most pihenj egy kicsit, bújj el a világ elől Shane-nel, aztán valósítsátok meg a közös álmotokat, a Hosszú-Tusup Úszóiskolát.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kovács Gizella
Katinka ! Köszönjük, szép volt, szeretünk ! .)
Írnék még valamit, de nem szeretném semmi mocskos politikával elrontani
ezt a csodálatos sikeredet :-)
papa.49
Tiszta szívemből gratulálok neked és a párodnak, ezt a sikert ketten értétek el, szemben a világgal, még egyszer köszönet érte...
kkalman
Gratulálok Katinkának, és a férjének/edzőjének is! Mindketten hatalmas munkát végeztek, és megmutatták, hogy a Magyar Úszószövetség "hathatós" segítsége nélkül is lehet eredményt elérni. Mindkettőjüknek még egyszer gratulálok, és további sok sikert a közös munkájukhoz!
ittott
@Szeparepa2: Folytatás. dolgoztál, mint egy igáááásló. A többiek meg csak lógatták a semmit. Kiskirály mind. sz egész Úszó Szövetséggel. Olyanokat is kivittek, akik legfeljebb este föredéskor lettek vizesek.
Yoda69
Sok gratula Katinkanak.
Lam fideSSes hatszel nelkul is lehet eredmenyt elerni, igaz ahhoz az USAban kellet edzeni.
Szókrakész
Wazze!
Mégse a foci hozta az aranyakat?
Akkor mi a lópéniszre a rengeteg stadion.
Lassan több stadion lesz az országban, mint kórház.

A focin kívüli sportok, sportolók pedig szép csendben hozzák az országnak az érmeket.
Legyen az EB, VB, Olimpia, ...

Csak gratulálni tudok Katinkának és a többi sportolónak, a rengeteg Orbánék által keltett ellenszélben nyújtott teljesítményért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.