Lőrincz Tamás kiesett, mivel dél-koreai legyőzője a negyeddöntőben vereséget szenvedett a kötöttfogású birkózók 66 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia keddi versenynapján.

"Állítólag a nyakához nyúlt, nem tudom, én még ilyet nem láttam"

- mondta Takács Ferenc, a válogatott másodedzője Lőrincz karikás intéséről, amit a Rju Han Szu elleni nyolcaddöntőben kapott még 0-0-ás állásnál, kilenc másodperccel az első menet vége előtt.

A szituációról Sike András szövetségi kapitánynak is megvolt a véleménye:

"Úgy tűnik, mi nem nyúlhatunk hozzá az ellenfeleinkhez, nekünk nem szabad".

A komoly indulatokat kiváltó mérkőzés után a londoni ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok magyar klasszisnak a vigaszági szerepléshez az kellett volna, hogy a 2013-as vb-győztes Rju a fináléig meneteljen, ám a dél-koreai veszített az örmény Migran Arutjunjan ellen, ezzel Lőrincz búcsúzott.

A 66 kilós Lőrincz Tamás után a kötöttfogású birkózók 98 kilogrammos kategóriájában érdekelt Kiss Balázs is kiesett, mivel svéd legyőzője az elődöntőben vereséget szenvedett a riói olimpia keddi versenynapján.

A 2009-ben világbajnok, 33 évesen élete első olimpiáján szereplő magyarnak a vigaszági folytatáshoz az kellett volna, hogy Carl Eric Schön a fináléig meneteljen, ám a svéd 2-0-ra kikapott a kubai Yasmany Daniel Lugo Cabrerától a legjobb négy között, ezzel Kiss búcsúzott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.