Szerdán 8 óra után leszállt Budapesten az úgynevezett aranygép, amellyel hazatértek Rio de Janeiróból azok a magyar sportolók, akik utolsóként még az olimpia helyszínén tartózkodtak.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint az érmet nyert versenyzők közül a három arany- és egy ezüstéremmel záró úszó, Hosszú Katinka, a párbajtőrben olimpiai bajnok Szász Emese, az aranyérmes női kajaknégyesből Szabó Gabriella, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina, továbbá a férfi párbajtőrcsapattal bronzérmes Rédli András tartózkodott a fedélzeten. A járattal csaknem 150 fő érkezett, köztük sportolók, kísérők, orvosok és a MOB stábjának tagjai is. A légikikötőben a hagyományoknak megfelelően kettős tűzoltó vízsugárral fogadták a repülőgépet.

A küldöttség köszöntésére nem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kerül sor – ott nem szerveztek nyilvános fogadást, a delegáció azonnal buszra ül –, hanem a Syma Csarnoknál, ahol a tervek szerint a vasárnap véget ért olimpia valamennyi magyar érmese színpadra lép.

A szurkolókat, a családtagokat, a szövetségek, valamint a klubok vezetőit és munkatársait, továbbá az újságírókat 9 órára várják a közvetlen hangulatú fogadásra a Dózsa György úti létesítménynél.

Magyarország nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal zárta a riói játékokat.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Nagy az öröm, mindenki ünnepel...baráti találkozók, élménybeszámolók, díszebédek...kell egy kicsit lazítani..

...azon viszont el lehet gondolkodni, hogy Hosszú csak egy napig van itthon, mert a hétvégén Párizsban úszik néhány aranyat egy nemzetközi bajnokságon...
...a többi úszónkat ez a bevált éremgyűjtéses edzésmódszer nem érdekli?...vagy annyi mesélnivalójuk van, hogy ilyen piszlicsáré versenyre nincs idejük?...még az is lehet, hogy a többi úszó titokban készül a vizes vb-re?

Hajrá Hosszú!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.