Érdekes jelenet került fel a Youtubera.

A felvétel még az olimpikonok szerdai fogadásán készült, és az látszik rajta, hogy Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Szabó Tünde egykori úszó, újabban pucér képeiről elhíresült államtitkár felváltva egy-egy virágcsokorral köszöntötték a sportolókat: amelyikük éppen nem csokrozott, az csak kezet fogott a következővel. A sor végén álló Hosszú Katinkának azonban a virág mellé csak Borkaitól jutott puszi és kézfogás, Szabó addigra odébbállt, amit láthatóan Hosszú sem tudott mire vélni.

Szabó Tünde közleményben reagált, és cáfolja a vádakat:

Még a feltételezés is messze áll tőlem, hogy ne gratuláljak Katinkának, akivel közvetlenül dolgozhattam az Úszó Szövetség főtitkáraként, mellett nagy tisztelője is vagyok neki és családjának!

A színpadon (amit szerencsére a képernyőn nem lehetett észrevenni) az egyik bajnoknőnk (Szabó Gabriella) rosszul lett, én az ő virágcsokrát fogtam éppen, azt neki kellett volna átadnom. Ezért mivel Katinka a legvégén állt a sornak, mire visszamentem volna Hozzá, már ezt a kamerák előtt a színpadon nem tehettem. Természetesen az esemény előtt és után, – de szerencsés vagyok –, és e mellett minden egyes olimpiai száma és fantasztikus eredménye után személyesen gratulálhattam neki Rióban is!

- írta az államtitkár.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Kedves Katinka!
Nem azt kell nézni, hogy nem fogott veled kezet, hanem azt, hogy ki az, aki nem fogott veled kezet. Szerintem egy senki.
Kedves Katinka! Egy ország fog veled kezet a pucér nő helyett is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@human: ...a vélemények kölcsönösek...csak én nem ismételgetem magam.
ami meg a videót illeti már az magáért beszél, hogy kiszúrták vagyis keresve kerestek egy valami olyan jelenetet ahol szarakodni lehet. te, ti ezt meglovagoltátok, mert a mittudommilyen háttéri vagy magatokból adódó látásmód nem engedi meg a következtetési módot. Katinka a sor végén állt tehát az aki az előzőnek ad virágot üres kézzel nem illik gratulálni és amikor a másik hozta a virágot addig nem állhatott ott és lesse a puszira alkalmas pillanatot...nincs sem fantáziád sem emberi gondolkodásmódod csak egylövetű beállítottság ami gátol mindenfajta más következtetést.
...ja és erkölcsről az beszéljen akinek van...
dr. prédikátor
@human: 9.18 ra.Egy jellemtelen fütyisz seggnyalonctól aki a viktor szopkin seggén ló egész nap mit vársz???Sanyarú gyerekkora és élete lehet neki!!!
papa.49
@Mangu: Rendben, de nem akartam a teljes véleményemet leírni a spinéről, mert akkor 1000 évig kitiltanak innen, ez volt a rövid változat))))))))))
namihami
@X-ray: Mit tehet arról szegény, hogy ilyen nő neki? De (esetleg) az is lehet, hogy erősen hullik és ilyen lesz a maradék.
karma1
@human: Ne etesd a trollt, mert minden hsz-re, amire Te valaszolsz, fog egy ordas nagy hazugsagot benyogni (mast nem is tud).
Az, hogy itt mindenki gratulalt Neki meg a Facebook oldalon, az ot teljesen hidegen hagyja, igaz, a FB oldalunkrol ki lett b@szva az aljas kemkedese miatt, igy azt sem tudja most, hogy mi arrafele mit csinalunk. Pedig jaj de szeretne tudni...
Hagyd, hadd csinaljon magabol meg nagyobb pojacat, itt mar ugyis mindenki ismeri - a velemenyunk is megvan rola, ha nem szolsz hozza, elobb-utobb ugyis meguti a guta...:o))))
human
@karma1: OK. Eddig csak az volt nyilvánvaló, hogy egy vakhitű fideszes, de mostanra nyilvánvaló hogy egy idióta is. Szóval tényleg nem érdemes vele foglalkozni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.