A kormányrendeletben foglalt előírásoknak megfelelően született döntés az olimpiai és paralimpiai jutalmakról – tudatta közleményben kedden a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) azokra az internetes felvetésekre reagálva, hogy miért nem kapták még meg az eredményes sportolók és felkészítőik a nekik járó összeget.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkársága szerint a folyamat a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik, hamarosan megtörténik a szerződéskötés, azután pedig következhetnek a kifizetések.

"A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról szóló kormányrendeletben foglalt előírásoknak megfelelően határidőben döntött a Rio de Janeiróban megrendezett Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékokon elért eredményük alapján állami jutalomban részesíthető versenyzők, edzők, sportszakemberek és nevelőedzők személyéről és jutalmának összegéről, amelyet továbbított a sportpolitikáért felelős miniszter részére" – olvasható a testület közleményében, amely úgy folytatódik, hogy a jutalmak forrását az Emmi biztosítja, s amint az megérkezik, a MOB "haladéktalanul folyósítja" az összegeket.

Az államtitkárság az MTI megkeresésére azt a választ küldte, hogy "az olimpikonoknak és a felkészítésben közreműködő szakembereknek kimagasló eredményükért nyújtható állami jutalmak kifizetése a jogszabályi előírásoknak megfelelően történik".

A tájékoztatásból kiderül az is, hogy a MOB a sportszövetségekkel történt egyeztetések után állította össze a jutalmazottak körére és a jutalmak összegére vonatkozó javaslatát, amely november közepén érkezett meg az államtitkársághoz.

"A szerződés aláírása a héten megtörténik, azt követően pedig a MOB intézkedik a jutalmak kifizetéséről" – adott tájékoztatást az államtitkárság, hangsúlyozva, hogy "a magyar kormány maximálisan elismeri a sportolók és az őket felkészítő szakemberek nagyszerű teljesítményét".

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az MTI kérdésére azt mondta, a sportági szakszövetségek elnökségi határozattal küldték be a felterjesztést a MOB-nak, majd a MOB küldte el a javaslatát, s ez a folyamat heteket vett igénybe.

"Nekünk az a legfontosabb, hogy minél hamarabb megtörténjen a sportolók és a szakemberek díjazása" – szögezte le Szabó Tünde, hozzátéve, hogy a szerződés aláírása után tudnak utalni.

Korábbi sajtóértesülések szerint az eredményességért járó összegek az olimpikonokat illetően nem változtak a londoni játékok óta, míg a paralimpián érmes magyarok az olimpikonok jutalmának felét kapják.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
,,A szerződés aláírása a héten megtörténik, azt követően pedig a MOB intézkedik a jutalmak kifizetéséről"
"Nekünk az a legfontosabb, hogy minél hamarabb megtörténjen a sportolók és a szakemberek díjazása"

Nu, kedves suttyók ott a kormányban: nem hiszem, ha megszavazzátok magatoknak a pofátlanul magas fizetéseket, akkor ti minden további nélkül (amellett, hogy megtehetnétek) azonnal kihajtjátok a lóvét, mert éhezik a család, és nem tudnak egy lábon állni a gyenge(elméjű)ségben. Ez a lépésetek csak azt bizonyítja, hogy lecarjátok azokat az embereket, akiket szolgálnotok kellene.
Ezek vagytok ti!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szókrakész
"Olimpia: hamarosan kifizetik a riói jutalmakat"

Hova ez a kapkodás?

Még egy fél év se telt el.
Előbb adjunk még külföldre milliárdokat, építsünk egy párt FOCIstadiont!
Eladott Ország
Hát nem kapkodják el, kivéve egymás közt a strómani és megbízási jutalékokat.
Clavigo
:) Előbb " megfialtatják " a pénzt ,,a "Kvesztornál "..:) :) :)...Ja ?? Már nincs Kvesztor...??
namihami
@Clavigo: Ha nincs Questor, akkor majd lesz valami más. Hiszen nem csak egy tarka kutya van a faluban.
Clavigo
@justhpeter: Valamelyik haver bankban ,befektetési alapban a "lekötés"..ideje.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.