Elhelyezték csütörtökön az új diósgyőri labdarúgó-stadion az alapkövét. A létesítmény 10,9 milliárd forintból épül meg, és csaknem 15 ezer férőhelyes, multifunkcionális aréna lesz.

Az alapkőletételben Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár, Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármester, Pásztor Ervin, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. ügyvezető igazgatója és Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője működött közre.

Kriza Ákos kiemelte, hogy "korszakos jelentőségű" sportfejlesztések zajlanak a városban az új stadionhoz kapcsolódva. Emlékeztetett arra, hogy megújul a Miskolci VSC sporttelepe, és ez indította el az új atlétikai stadionnal kapcsolatos fejlesztést is, valamint javul a birkózók létesítményhelyzete is, de megemlítette az úszást és a jégkorongot is.

"A város történetében még soha nem fordult elő, hogy két év alatt ennyi sport célú fejlesztés megvalósuljon" – mondta a polgármester, és hozzátette: ezek a beruházások óriási lendületet adhatnak a miskolci sportéletnek.

Szabó Tamás arról beszélt, hogy az új DVTK-stadion Miskolc és az észak-magyarországi régió megújulásának egyik fontos eleme. Bízik abban, hogy akárcsak a réginek, az új stadionnak is kiemelkedő lesz a közösségformáló ereje – tette hozzá.

A DVTK új stadionja fedett lelátójú, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előírásainak megfelelő, nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas létesítmény lesz. A Miskolci VSC sporttelepén kialakítanak egy NB I C-kategóriás pályát, így jövőre, az építkezés alatt a DVTK élvonalbeli labdarúgócsapata ott játssza majd a hazai meccseit.

Az új diósgyőri stadion főépületének földszintjére az öltözők, a bírói, orvosi és egyéb kiszolgáló helyiségek kerülnek, az első emeleten pedig mobilfalakkal osztható rendezvénytér épül, a pályára nyíló nagy terasszal. Az irodákat, a médiastúdiókat és az úgynevezett skyboxokat (páholyokat) a második emeleten alakítják ki.

A fűthető futballpályát műfüves sáv veszi körül, ahol többek között akadálymentesített pódiumok épülnek mozgásukban korlátozott nézőknek.

Az új diósgyőri aréna a tervek szerint 2018 tavaszára készül el, sport-, kulturális és egyéb rendezvények megtartására is alkalmas lesz, ha pedig Budapest elnyeri a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát, akkor labdarúgó-selejtezők otthona is lehet.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Tovább gazdagodik a kötélbarát stróman Garancsi és hűbér ura a szotyis csúti.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Ezek szerint, valóban a stadion miatt történtek, történnek a kilakoltatások.

Igaz, a stadion fontosabb, mint több család lakhatása. Kevés stadion van az országban, szegény családból sokkal több van.
justhpeter
@CsipkeRózsa: Remélem a kilakoltatásokat 2019-ben a lakosság majd díjazza.
human
Orbán megmondta, hogy itt nőni fog a GDP akkor is, ha stadiont stadionra kell majd építenünk. Mindez persze túlárazva, hogy haladjon az a fránya mutató felfele.
Eladott Ország
Tovább gazdagodik a kötélbarát stróman Garancsi és hűbér ura a szotyis csúti.
Zeta
@human: Az építőipar húzóágazattá válik a mostani minuszos tendenciából. Nem ez az utolsó, amit építenek,amit majd fent kellesz tartani!
nyanya001
Karácsonyi ajándék a 4,5 millió nyomorgónak !
Még egy ilyen aljas kormánya nem volt ennek az országnak
de egy ilyen szellemileg leépült miniszterelnöke sem !
Desischado
@nyanya001: Ne háborogj, kellenek a stadionok! Ha nem lennének, mi lenne orbánékkal? Az egészségügy, meg a többi... ilyen "apróságokkal" nem érnek rá foglalkozni. Hogy finoman mondjam, rohadjanak meg elevenen! Főleg, mert családokat lakoltattak ki!
mariaberta
Na végre, kórházaink a béka segge alatt, de lesz egy új stadion. Új helyen lehet szotyizni.Fő a változatosság!
Lepényleső
"18 után megfordítják őket,s remek piramisok lesznek a fáraónak,a rabszolgák meg ámulnak?
picike1
@Lepényleső: ha nem lesz fordulat lehet
Borsodi
Ez a lényeg,már ideje volt.erre nagy szükségünk van. Vałamiből pénzt kell csinálni,sok egészséges munka nélküli fiatalt átképezünk focistának.
qxy
Na ez kell ide kérem. nem a szegényekkel kell itt szarakodni. Ha éhesek, fagy fáznak, nézegessenek stadionokat . Van elég. amire kőrbe járják mindet eszükbe sem jut hogy éhesek. meg fáznak. Ugye Miniszter úr.Hogy a villám csapta volna ki a pólyából annak idején. Ja, nem magát Miniszer úr nem nem áááá eszembe se jutna ilyen fasza ötlet .á á á

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.