Hosszú Katinka egymás után harmadszor, Michael Phelps 2012 után másodszor lett az év úszója – a díjakat a windsori Ceasars Hotel Colosseumban adták át hagyományos gála keretében helyi idő szerint vasárnap.

A vizes sportok világszövetsége (FINA) második éve előre meghatározott kritériumrendszer szerint dönti el, kik kapják az év sportolója díjakat. Úszásban az olimpiai eredmények (csak egyéni számok), a világrekordok és a világkupában elért összetett helyezés, valamint a világranglistákon elért 1-5. hely számított a pontversenybe ebben az évben – tájékoztatta a magyar szövetség (MÚSZ) az MTI-t.

Ezek alapján Hosszú Katinka ismét megelőzte a Rióban szintén háromszoros aranyérmes amerikai Katie Ledeckyt. Bár a világrekordok tekintetében Ledecky 3-1-re nyert, Hosszú Katinka olimpiai ezüstérme és az újabb világkupa-összetett győzelem, illetve a világranglistás helyezések alapján az élre került. Egyéni olimpiai érmek tekintetében Hosszú volt a legeredményesebb úszó az idei játékokon.

"Először is a nagypapámnak szeretném megköszönni ezt az elismerést, négyéves voltam, amikor megmondta, hogy egyszer olimpiai bajnok leszek – nyilatkozott Hosszú Katinka, amikor átvette az elismerést. – Kicsit hosszú időt kellett várnia, huszonhárom évet, hogy kiderüljön, igaza van. És persze szeretném megköszönni férjemnek és edzőmnek, Shane-nek, hogy megmutatta az utat, és lehetővé tette, hogy beigazolódjon nagypapám jóslata."

Ledecky az év csúcsteljesítményéért járó különdíjat érdemelte ki a 400 gyorson elért, 1024 FINA-pontot érő világcsúcsáért. Ugyanez az elismerés a brit Adam Peatynek jutott a férfiaknál – ő a 100 mellen felállított rekordjával lett első –, itt az év legjobbja a Rióban újabb elképesztő produkcióval – öt aranyéremmel – előrukkolt Michael Phelps lett.

A nyíltvízi úszóknál a két holland olimpiai bajnok, Ferry Weertman és Sharon van Rouwendaal kapta a díjat, műugróknál a két kínai riói duplázó, a férfiaknál a 10 méteres egyénit és szinkront megnyerő Csen Aj-szen, a nőknél a 3 méteren és szinkronban diadalmaskodó Si Ting-mao lett a legjobb. A szinkronúszóknál két orosz, Natalja Iscsenko és Szvetlana Romasinya, az óriástoronyugróknál az idei világkupa-győztes brit Gary Hunt és kanadai Lysenne Richard vehette át a díszes trófeát. Vízilabdában a két olimpiai aranyérmes, a szerb férfi és az amerikai női válogatott végzett az élen.

Shane Tusup, Hosszú Katinka edzője és férje elismerésben részesült további kilenc edzővel, illetve szövetségi kapitánnyal együtt.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
glorianna
+ Tusup lett az év edzője... erről valahogy nem szólt az MTI.
wagabund
Hosszú legjobb idővel döntős 200 gyorson..
Amúgy 12 számba nevezett...na, ehhez kell az erőnlét...

most jönnek, akik állítják, hogy ez csak kox-al lehet...persze titokban.
wagabund
ha a benevezett tizenkét számból csak hatban úszik aranyat, már az is nagy teljesítmény...

hajrá Hosszú!
Szókrakész
Tiszta hülye a FINA.
Hát nem olvasta Gyárfás Hosszú Katinkához intézett "tanácsát"?!?!?!
Abba kéne hagynod!!!

Gyárfás sokkal jobb, gyorsabb úszó lett volna, ha Hosszú Katinka nem erősködik annyit, ha ki lehetett volna rángatni a jeges, kásás medencéből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.