Hosszú Katinka megszerezte negyedik aranyérmét az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban

A háromszoros olimpiai bajnok csütörtökön 200 méter háton védte meg címét.

Hosszú – aki kedden 400 méter vegyesen győzött, valamint 200 méter gyorson lett második, míg szerdán 100 méter háton és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre – ezzel megszerezte pályafutása 18. rövidpályás világbajnoki érmét, e tekintetben pedig az örökrangsor élére ugrott.

Megvan Hosszú Katinka negyedik aranyérme

Hosszú először a 200 méter hát fináléjában volt érdekelt: a szám címvédőjeként és világcsúcstartójaként már az első hossz után az élre állt, s fantasztikus fordulóival tempóról tempóra ellépett riválisaitól. Az utolsó hosszra közel két másodperces előnnyel fordult rá, s ezúttal is óriási fölénnyel győzött.

Másodszor 100 méter vegyesen – ahol ugyancsak világcsúcstartó és címvédő – kellett helyt állnia, itt Verrasztó Evelynnel azonos futamba került az elődöntőben. Hosszú futamgyőztesként 57.53-as idejével több mint egy másodperccel a teljes mezőny fölé kerekedve jutott a fináléba, míg Verrasztó 1.00.59 perccel hetedik lett, ami összesítésben a 13. helyet érte.

"Sajnálom, hogy nem sikerült egy perc alá kerülnöm, egyértelműen az első ötven miatt, sokkal lassabb volt, mint kellett volna. Nem fognám a kétszáz gyors készülésre, egyszerűen keményebben el kellett volna kezdenem a távot" – idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Verrasztót.

A nap zárásaként a kifejezetten megterhelő 800 méter gyors várt még Hosszú Katinkára: itt már érződött rajta a fáradtság, s 8:36.76 perccel a nyolcadik lett.

"Úgy gondolom, eddig elég jól sikerült a világbajnokság, bár vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de ez törvényszerű, amikor ennyi számot úszik az ember. A mai nyolcszáz gyors például nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de sajnos az előző szám után nem tudtam rendesen levezetni, és ez visszaütött. Viszont most jön végre egy kis pihenő. A kétszáz hát aranyérmének örülök, igazából most ennyi is elég volt, a száz vegyes jól sikerült, kíváncsi leszek, holnap mire leszek képes ebben a számban, mert este nekem ez lesz az első a programban" – értékelte a helyszíni riportereknek napját Hosszú Katinka.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
@volvós: Ez a nő egy csoda! Esze,kitartása,tehetsége, józan esze stb. Ritka,aki ennyi energiát kapott a Sorstól.
wagabund
ha jól értettem, a száz vegyes után már nem akar úszni, mert totálisan elfáradt..ebben még lát egy aranyat, aztán jónapotkívánok...

eredetileg 12 számot nevezett..az egy kicsit sok...
volvós
@wagabund: 8:41
Persze, abbahagyja, mármit a sapkán lévö magyar zászló
helyett az amerikaira cseréli, megbecsülésért, hatalmas pénzekért,
és ami a legfontosabb - szakember úszószövetségi vezetökkel ...
Van esze ennek a lánynak, az már biztos !!!
1magyar
@volvós: Ez a nő egy csoda! Esze,kitartása,tehetsége, józan esze stb. Ritka,aki ennyi energiát kapott a Sorstól.
wagabund
@volvós: csak dícsérgesd, majd kapsz hideget-meleget..

más portálokon (meg itt is) úgy szidják, hogy hihetetlen...mindennek elmondják, csak nem úrinőnek..

úgyhogy az írigység, meg a sötétség erősen munkál...
...mára elfáradt szegény, még egy aranyat megpróbál...de azt csak éjjel láthatjuk...

kiváncsi vagyok, hogy a hatalom(normálisabbja) hogy reagál a győzelmeire...megértik-e, hogy jobbítani akar, nem szart keverni...

szerintem
mariaberta
NEM VITATOM, KIVÁLÓ MINT ÚSZÓ. DE MINT EMBER??? a BÉKA SEGGE ALATTI RÉSZ IS TÚL MAGAS EMBERI MIVOLTÁHOZ:

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.