Gyárfás Tamás elnök írásban is benyújtotta lemondását, ugyanakkor január 8-ig, a rendkívüli elnökválasztó közgyűlésig még ellátja feladatait a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) élén.

A MÚSZ tájékoztatása szerint az elnökség szerdai rendkívüli ülésén a tagok döntöttek úgy, hogy Gyárfás – szándékaival ellentétben – ne azonnali hatállyal távozzon a szövetség éléről, hanem maradjon a választásig, ezzel biztosítva az ügyvitel zavartalanságát.

Gyárfás Tamás november 30-án az MTI-n keresztül tette közzé szándékát, hogy 23 év után lemond a MÚSZ elnöki tisztségéről. A magyar válogatott ugyanezen a napon utazott Windsorba, a rövidpályás vb-re.

Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy Hosszú Katinka november 15-én több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy "nincs rend" a magyar úszásban. Aznap csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak.

November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
olyan jó hallani...-maradj még tamáskám!...ne vacakójj...ezek miatt ne menny el...tudod, mi vagyunk a barátaid, majd kicsinájjuk ezeket...naaa...gondold meg..
wagabund
@wagabund: most mondta a rádijó, hogy akár az is előfordulhat, indul az elnökségért...
erre a hírre többen összerezzentek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.