A Vasas szurkolói nyílt levelet írtak, amelynek célja, hogy az előzetesen tervezettnél nagyobb legyen az új Vasas-stadion befogadóképessége – írja az nso.hu.

Nagyobb stadiont követelnek a Vasas szurkolói

Fotó: vasasfc.hu

A nyílt levél már megjelent a Vasas hivatalos honlapján is:

TISZTELT ELNÖK ÚR!

Kedves Markovits László! 

A lelkesedésünk késztetett ennek a levélnek a megírására. 

A lelkesedésünk és a klubszeretetünk. 

Bennünket egyetlen cél vezérel, segíteni kedvenc klubunknak. Segíteni bármi áron, sőt minden áron.

Ha kell, teli torokból kiabálva, üvöltve a lelátón, s ha a helyzet úgy hozza, nyílt levél formájában érvelve, figyelmet felkeltve. Mert ez most a célunk, s bízunk benne, hogy Tisztelt Elnök Úr partner lesz elképzeléseinkben, ötleteinkben, vágyainkban. 

A stadionügyről van szó. 

Természetesen mi is tisztában vagyunk vele, hogy köszönet és hála jár mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a mi lepukkant, mindenki által kritizált szocreál hangulatú, korszerűtlen stadionunk helyén újat, csillogó-villogót, szépet, modernet kapunk. 

Még egyszer: köszönet és hála. 

Mi szerettük a régit, mert a mienk volt. Ide jártunk évek, évtizedek óta, hóban, fagyban s olyan hőségben, amelytől még Afrikából érkezett idegenlégiósunk is hőgutát kapott. Szerettük ezt a pályát, de elfogadtuk a végítéletet, megértettük a bontás, a dózerolás, a változás fontosságát. Hiszen nekünk, Vasas-szurkolóknak épül majd az új. 

De nem mindegy, milyen és mekkora. 

Nagyon nem mindegy! 

Tisztelt Elnök Úr! Mi most afféle Don Quijote szerepre kérjük önt, és ha kell, mi sok százan, több ezren leszünk ön mellett Sancho Panza. Úgy gondoljuk, közös a cél, és Ön, Tisztelt Elnök Úr, ugyanazt szeretné, amit mi: a Vasas múltjához, hagyományaihoz méltó stadiont! 

Fogalmazzunk tehát konkrétan: nem szeretnénk, ha az eredeti tervek szerint kezdődne az építkezés. Nem szeretnénk, ha ötezres mini arénánk lenne. Nem szeretnénk, ha a Vasast ugyanoda sorolnák, ahová néhány feltörekvő és általunk tisztelt vidéki kis klubot.

Clubunk tradíciói túlzás nélkül érnek annyit, mint fővárosi és vidéki riválisainké. A jelenünk pedig sok esetben még fényesebb is. Nincs miért a sor végén maradnunk.

Mi, Vasas-szurkolók úgy gondoljuk, olyan új létesítmény méltó klubunkhoz, szeretett csapatunkhoz, mint amilyenről Kispesten, a Bozsik-stadionnal kapcsolatban olvasni. Legyen nyolcezres az Illovszky Stadion is, hogy adott esetben hazai környezetben játszhassunk nemzetközi kupameccset. Ne kelljen költöznünk sem Újpestre, sem Dunaújvárosba, sem Akasztóra, se a világ végére. Ha már bontanak, ha már terveket készítenek, ha már építkeznek, akkor legyen olyan ez a stadion, amilyennek lennie kell, az elkövetkező ötven, száz évben. Mi nem gondoljuk, hogy „később lehet variálni…” a befogadóképességgel.

Ne variáljanak – egyből a legjobbat, a legkorszerűbbet építsék meg nekünk is.

Lehet, azt gondolja, kissé elkéstünk ezzel a kéréssel, hiszen a bontás már megkezdődött. De az építés még nem. És a korábban stadiont kapott egyesületek esetében is jókora változásokon mentek, mehettek keresztül az épülő létesítmények és költségvetések, miért ne lehetne változtatni az Illovszky stadion esetében is?

Ismerjük a befogadóképesség növekedésének állomásait, tudjuk, hogy nem innen indultunk. Azokhoz a számokhoz képest elismerjük, még az 5000 férőhely is soknak hat. De soknak fog hatni 20-30-40 év múlva is? Nem kérünk 20 000-es stadiont, belátjuk, irreális lenne. Azonban a jelenlegi hazai nézőszámok 70% feletti kihasználtságot jelentenének a tervezett arénában. Kérjük Elnök urat, lássa be, nem sok tartalékot hagyunk a jövő szurkolóinak.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy ez a kormány az, amelyik hajlandó modernizálni a sport infrastruktúrát. Ha ezek a fejlesztések lezajlanak, a stadionfejlesztések kérdése hosszú évtizedekre lekerül a napirendről. Nem kell jóstehetség hozzá, hogy azt mondjuk, ezt az új stadiont úgy bontják majd el, ahogy most megépül. Ezért kell, muszáj és szükségszerű az elérhető legnagyobb stadiont megépíteni. Mert mi egy sikeres és egyre népszerűbb Vasasban hiszünk. És Ön is azért dolgozik.

Tisztelt Elnök Úr! Mi nagyra értékeljük, hogy az Ön által vezetett klubunk rendkívül sikeres volt a riói olimpián. Lelkesen, büszkén tapsoltunk Szilágyi Áronnak, Szász Emesének, Hosszú Katinkának. És büszkék vagyunk a női röplabdázóinkra is. Mint ahogy magunkénak érezzük valamennyi Vasas-sportolót. Örömmel olvassuk, amikor a Curling Szakosztályunk tagjai ügyesen seprik a jeget, amikor a Természetjáró Szakosztályunk tagjai nem tévednek el a Börzsönyben, és a Darts Szakosztályunknál is mindig vannak eldobható nyilak. 

De a futball mindenekfelett! 

A labdarúgócsapat számunkra az első. Arra is készek vagyunk, hogy aláírást gyűjtsünk kérve, szinte követelve bárkitől, akár még a Jóistentől is, hogy nagyobb stadiont kapjunk. Jámbor János és Vancsa Miklós az Ön segítségével is lerakta az alapokat, már van egy olyan csapatunk, amely igenis megérdemelné mindazt, amiért mi most harcolunk. 

Mert harcolunk – ha kell a végsőkig. 

Önt is erre kérjük Tisztelt Elnök Úr, miattunk és saját maga miatt is tegyen meg mindent. 

Mi Ön mögött állunk. 

S reménykedünk. 

Még nem késő – még semmi sem késő. 

Bízva megértésében, maradunk tisztelettel,

a Vasas-szurkolók

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
De jó, hogy nincs nagyobb gondjuk! Dobjátok rá össze a pénzt, vaze!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Énis szeretnék egy stadiomot a kertvégébe. Legyen lyó nagy mert szeressük a focit. Legyen olyan 50 ezres ha kérhetném. És a kert elejébe is követelek egyet.

Nem is, legyen inkább kettő emeletes. Éljen a foci. Csak ne sokáig.
magyarbakancs
aztán minek követel nagyobb stadiont?
Mit fognak benne csinálni?
Mert focizni azt nem.
Késöbleiben mi lesz benne?
Szemirámisz függőkertje?
SystemError
Én meg minőségi focit kérnék cserébe...Oké, hogy a zsírdisznó kezdte ezt el, de akkor szoktak követelőzni, ha van mire. Van mire? Amúgy a sok kibaszott stadion helyett lehetett volna munltifunkciós sportlétesítményeket építeni, nem lett volna több sokkal, viszont 20 év múlva ezek a stadionok legalább nem egy diktátor emlékét öriznék omladozó falaik között...:)
quadrocopter
De jó, hogy nincs nagyobb gondjuk! Dobjátok rá össze a pénzt, vaze!
jankó321
Azt mija faszommal fogjátok megtölteni? Sörrel?
Vagy foci helyett, heti rendszerességgel külföldi popsztárokat fogtok bele bérelni?
:-)))
RonaGyuri
@quadrocopter: pontosan! Bizony össze lehet adni az árát! =))
Nessy
Tisztelt Klubtagok!
Szép a klub hűség, de önök fogják fenntartani? Vagy azok az adófizetők, akik nem járnak focimeccsekre?
1magyar
Már ez is túl sok amit a becsületesen dolgozóktól elvettek ezekre a marhaságokra,stadionokra stb.
lusta
Tisztelettel kérdeném, igazuk van? Igen. Jó logikával érvelnel? Igen. Ne abból induljunk ki, ami a valóság és a felcsúti kis tolvaj pocakos zsebcézár, aki g..i és besúgó, mániája, hanem a szorkolói hozzáállásból. Ha van egy szellemi rokkant miniszterelnöke az országnak és az ország lakosságának ez így jó, akkor miért ne lehetne a megépülő stadiont egy kissé nagyobbra kérniük és jól meg is indokolniuk? A kapott tortára még egy kis habot is kérnek.
volvós
Kommunista szurkolók a kommunista idökböl...
papa.49
Kedves szurkolók tudjátok mit mondott a vak zarándok mikor a kannibálok a kondérba rakták???
Na abba tudjatok jó!!!
lusta
Mellékesen rossz a cím. nem követelnek, hanem kérnek. Mecsoda különbség. Ha lúd, legyen kövér.
nusika
...hasonló dolgot már láttam és hallottam...ezeket is megkérték egy levélírásra, mert nem akarták, hogy ők legyenek az ötletgazdák!!
kulabombaafityiszre
tisztelt vasas szurkolók,kis foci kis stadion.Persze miért építenek akkor egyáltalán?
Grafix69
Vasa szurkoló ? Az melyik ember csoport? Hátrányos helyzetű, kisebbség , nemzeti etnikum, hajléktalan, választó polgárok, művészeti csoport , hasznos társadalmi réteg , réteg ?
Zeta
Meg van az új tulaj, pengesse ki a nagyobb stadion árát. Ez vonatkozna minden klubra!
Nincs nagyobb gondja az országnak mint a stadionok, meg az olimpia. Csak azért , mert van egy ember akinek ez fontos!
krumpli
A szeretnének, és a követelés kicsit más. :P
Csak a Lilák ! :)
eszegfu
Igazán tiszteletre méltó ez a szurkolói óhaj, de nézzük a számokat! A régi befogadóképessége 9000 volt. Az utolsó szezonban a "bucsun" 5000 néző volt, ez a pozitiv csucs, 1 mérkőzésen 317 fő volt (negativ csucs) a 5 mérkőzésen kicsivel 2 ezer felett és a legtöbb mérközésen 500-1200 között volt. Véleményem szerint bőven elég az 5 ezres "ministadion"...
krumpli
@quadrocopter: Heló kölök. Kialudtad a TiniDisco fáradalmait, hogy ilyen későn ébredtél. :D :P :)
qxy
Minden áron??? Nem tudom a levél író felesége látta e ezt a levelet?
.- Te Béla erre van eszed?
Amúgy azért vannak a szponzorok nem? vagyis azért is. Ha jó a foci, sok a szponzor Gyereke. tudjátok mit kell azzal a kerek dologgal csinálni a gyepen nem, ?húzzatok bele ha nagyobb csarnok kell.
elnyomott
Még egy kis nyelvcsapás - és megkapják. Kórház, iskola le van sz@rva, fő a foci.
Ha nincs elég pénz rá, ha már el van osztva a zsebekbe, emeljenek adót.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Eladott Ország
444.hu/2016/03/04/sokkal-kevesebben-jarnak-magyarorszagon-meccsre-mint-amit-a-klubok-hazudnak
Nem mintha az a 13 332 ember ne lenne szégyenteljesen kevés, de ez a 9297, az ország lakosságának kevesebb, mint 0,1 százaléka
RÖHEJ.
Ezzel az egészet finanszírozó adófizetőknek, vállalkozásoknak érdemes tisztában lenniük.
Kádár János
Élvtársák! Na! Nem hőbörgünk! Átköltöznék a TESCO-ba!
CsipkeRózsa
Gyerekek, az eddigieket is mi dobtuk össze, akkor ezt is vállalhatjuk. Sokkal kisebb összegből is kijönne, mint a felcsúti stadion.
Nessy
@CsipkeRózsa: Attól függ, mennyi a "leadandó összeg"!
Gondolt már valaki arra, hogy ezeket az építményeket fenntartani, územeltetni kell? Vagy majd több lesz a TAO, és csinálnak helyette más adónemeket?
lusta
@CsipkeRózsa: Na ez az. lesz itt még több is.
nezelodo
Első ránézésre azt hittem, munkát, és kenyeret követelnek, de nem, csak stadiont, de jó nagyot. Ettől lesz aztán nagy a magyar foci! Hiába, változnak az idők.
CsipkeRózsa
@Nessy: én már régen gondoltam rá, hogy ki fogja fenntartani, üzemeltetni.
Szókrakész
De minek nagyobb stadion?!?!

A verekedéseket könnyebb szűk helyen lezongorázni.
Ti is tudjátok.
Miért adnátok egérutat az ellenfélnek egy nagyobb stadionnal.
Ráadásul a sok futkározásban, üldözésben ti is hamarabb elfáradtok.
Borsodi
Ez nem probléma még egy kis vasutat is kaptok de szavazzatok a fideszre .Pár év és már nem lesznek nézők csak stadionok. Pici jól felszerelt kórházat kitől kell kérni?
kkalman
Nagyobb stadiont? No problem! Fizessék a szurkolók, és kötelező lesz nekik minden hazai meccsen a közel 90 százalékos nézőszámot biztosítani. Ez 7000 szurkoló, ha nyolcezres lesz a stadion.
micfild
@Zeta: Nem ez a fontos neki és a csatlósoknak, hanem a pénzlenyúlási lehetőség. Márpedig ezekben nagy lové van.. nagyobb mint az eüben vagy az oktatásban...
gyuszipapa587
Létezik még egyáltalán ez a csapat és hányan vesznek rész egy meccsen ???
Macskaszem
Akkor gyüjtsék össze a rávalót a pofátlan szarháziak.
bakegya
Jól van fijjuk állítsátok ki a szurkolóitokat A FELCSUTKA MINDEN SARKÁRA ÉS MIKOR ARRA BEHAJT A VICCTOR VAGY A MÉSZÁROS ERŐSZAKOLJÁTOK MEG-de az is lehetséges erőszakra se lesz szükség ,mert minden eddigiek szerint a FOCIALIZMUST ŐK FUTTATJÁK MÁR HATÁRAINKON TÚLRA IS.
Aki Én
Öröm látni, hogy nem veszett ki az összefogás intézménye a magyarból.
Még jobb lenne látni, hogy ezt értelmes, felelősségteljes, közérdek orientált, prioritásra fogékony csoportok teszik.
mégállnekem
...én meg csak jól felszerelt kórházakat, hogy ne kapjanak fertőzést az emberek, mert nincs fertőtlenítő, nincs semmi, nektek meg ilyen gennyedék kell, mint stadion! Mi a f@sz leszünk mi? Az ezer stadionok országa? Csak mindent szépen sorjában fiúk!
namihami
És a követelést mind a negyven Vasas-szurkoló egyöntetű aláírásával beterjesztették az illetékes helyen.
Sikerült az összes szurkolót egyszerre a petíció aláírásához egybegyűjteni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.