A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kétmillió forintos bírságot szabott ki Thomas Dollra, az NB I-ben címvédő Ferencváros vezetőedzőjére – tájékoztatta az FTC az MTI-t.

A szakembert azért idézték be, mert a 2016. november 19-i, Vasas elleni és a december 10-i, MTK elleni "bajnoki mérkőzéseket követően a különböző médiumoknak adott nyilatkozataiban az MLSZ vonatkozásában

olyan tényre közvetlenül utaló kifejezéseket használt, amelyek alkalmasak arra, hogy az MLSZ működésével kapcsolatban a bizalmat megingassák."

Dr. Berzeviczi Attila, aki az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatósága elnöke elmondta, az ítéletet alaptalannak tartják, és mindenképpen azt javasolják Thomas Dollnak, hogy fellebbezzen. A klub vezetése szerint Doll semmi olyat nem mondott, vagy tett, amivel vádolják, a szövetséget szóba sem hozta. Kizárólag a játékvezetéssel szembeni kritikákat fogalmazott meg.

"Túlzásnak tartjuk, hogy a játékvezetők ennyire bírálhatatlanok, mintha törvényen, véleményezésen felül álló személyek lennének. A mai tárgyaláson is úgy éreztük magunkat, mintha felségsértést követtünk volna el. Mi partnernek tekintjük a bírókat, s reméljük, hogy a jövőben jobban együttműködhetnek majd a felek. Azt azonban fenntartjuk, hogy az edzőknek és a kluboknak joguk van megfogalmazniuk a véleményüket."

- mondta Berzeviczi Attila.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.