Fa Nándor a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásverseny teljesítése után két nappal, pénteken bejelentette visszavonulását.

Azt hiszem, ennyi volt nekem, lezártam a pályámat, jöjjenek a fiatalok! Hobbiból nem megyek ki vitorlázni. Ha a családom megkér, akkor elviszem őket A-ból B-be, de én szórakozásból nem vitorlázom. Inkább hegyet mászom, biciklizem és kajakozom. Hogy még egyszer kimenjek az óceánra? Azt már nem!

- mondta Fa Nándor az Origo.hu-nak adott pénteki exkluzív interjúban.

Fa Nándor visszavonul

Fa Nándor 63 évesen 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt teljesítette a versenyt, amelyen a nyolcadik helyen ért célba.

Mint mondta, hazai építésű és fejlesztésű hajóját, a Spirit of Hungaryt el fogják adni.

A cégnek, amelynek a tulajdona, az az érdeke, hogy értékesítsük, méghozzá akkor, amikor teljesített. Valószínűleg átkerül valakihez, aki akar versenyezni. Én már nem akarok.

Hozzátette, a Balatonon már 15 éve rendez versenyeket, a magyar vitorlázóknak próbálja úgy átadni a tudását, hogy nemzetközi porondra ki tudjanak menni.

Az óceáni tudásomat nehezebb átadni. Már jelezték itt fiatalabb francia versenyzők, hogy a következő versenyre szeretnék, ha segítenék nekik felkészülni. Ez hatalmas megtiszteltetés, nyitott is vagyok rá.

Fa Nándor a 27 850 mérföldes (50 130 kilométer) távot 12,35 csomós (22 km/óra) átlagsebességgel teljesítette. A harmadik Vendée Globe-ján indult, amelyen a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Lepényleső
A visszavonulás is úgy sikerül mint az indulásai ,akkor még lesz egy pár.
wagabund
Fa Nándor egy igazi hős...nem akármi, amit cselekedett..
Nyugodt, szemlélődős, jó egészségben éljen még pár évtizedet mindannyiunk örömére..
justhpeter
@Horizont: Külön köszönöm a videót, nagyon jó volt. Ám el is vette a kedvemet, hogy a hazai "posványba" visszatérjek.
justhpeter
@justhpeter: Elfelejtettem: Minden tiszteletem Fa Nándoré, gratulálok neki.
Edmond Dantes
Hát én a helyében egy darabig még a wellness hoteleket is messze elkerülném,különösen a hullám medencéket.Semmi fürdőkád,kizárólag csak zuhany.Higiénikus,veszélytelen.
Csizmás Kond
@Horizont: ellenkezőleg...:)
de így már tudom miért vagy ilyen házsártos...:))))
Csizmás Kond
@Horizont: ..nem verekedek...főleg nem veled...:)
Csizmás Kond
@Horizont: ...az nem biztos, hogy baromság...
Csizmás Kond
@Horizont: ...az attól függ ki mennyit képes megérteni belőle...:)
Csizmás Kond
@Horizont: ...ha pedig udvarolni kezdek akkor lelépsz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.