A riói olimpia őrületes, 12 milliárd dolláros költségébe már nem fért bele, hogy megfelelő minőségű érmeket osszanak a dobogósoknak és a győzteseknek, derült ki az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának közleményéből.

Az amerikaiaknak eddig több mint 80 érmet küldtek vissza az érmek gyenge minősége miatt. Az érmek lepattogzottak, rozsdásodnak, fekete foltok jelennek meg, vagy egyéb kár érte őket, ezeket a szervezőknek ki kell cserélniük, jelentette be az USA olimpiai testülete.

Az AP szerint többek között a birkózó Kyle Snyder és Helen Maroulis is kénytelen volt visszaküldeni az érmét, és még legalább 100 olimpikonról tudnak, akiknek hasonló problémái vannak a világon. A strandröplabdás Kerri Walsh Jennings szintén ehhez a csoporthoz tartozik, az ő bronzérme rongálódott, de az amerikai úszószövetség is megerősítette, tagjai közül többeknek rongálódott az érme.

Az amerikai olimpiai bizottság decemberben szembesült a problémával, és körbekérdezte az összes sportszövetséget, hogy januárban megkezdhessék a visszacseréléseket. A riói olimpia szóvivője, Mario Andrada szintén megerősítette, hogy észrevették a problémát, szerinte az összes érmek olyan 6-7 százalékáról lehet szó.

A leggyakoribb, hogy az érmeket leejtik, hozzácsapódik valamihez, ettől lepattogzik a védőréteg és elkezd rozsdásodni, mondta.

Amúgy nem ritka, hogy a Játékok után sérülnek az érmek, de ez a mostani mennyiség már elég szokatlan.

Walsh Jennings, három aranyat nyert, ő azt mondta az AP-nek, hogy az érmeit fogdossák ütögetik, de ebből nem csinál ügyet, megengedi a rajongóinak, hogy hozzányúljanak a medálokhoz, vagy felpróbálják. Nem fogja elzárni, mondta, hiszen a szurkolóinak is köszönheti azokat. Neki is fealájánlották, hogy kicserélik az érmeit, de nem biztos benne, hogy ezt szeretné. Ennek érzelmi okai vannak. AZ USA kosárcsapatából hétnek rongálódott az érme (három férfié, négy nőé).

A fentebb említett birkózóé, Snyderé a legviccesebb sérülés amúgy, ő már másnap karcolásokat fedezett fel az érmén, hogy megkapta azt, igaz, a díjátadó napján elvitte a buliba, ahol mindenki jól összefogdosta.

Az Index megkérdezte a Magyar Olimpiai Bizottságot is, hogy van-e olyan magyar sportoló, akinek rongálódott az érme, de a MOB-nak egyetlen magyar sportoló sem jelezte, hogy gond lenne az érmével.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.