A Magyar Úszó Szövetség sajtófőnöke néhány napja jelentette be lemondását, közvetlenül azután, hogy az Úszó Szövetség elnöke nem jelölte őt a vizes sportokat tömörítő világszövetség, a FINA sajtóbizottságába.

Csurka Gergely szerint Bienerth Gusztáv szándékosan nem írta alá a delegálásról szóló dokumentumot. A volt sajtófőnök szerint utóda sem lesz a poszton, amivel a szövetség anyagi juttatásoktól vágja el magát, és nehezíti a magyar sportolók eredményeinek nemzetközi kommunikációját is. – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában

A szövetségen belüli helyzetről azt mondta:

sosem volt még a mostanihoz hasonló, többen vannak, akik nem értenek egyet az új elnök intézkedéseivel.

A hétvégi közgyűlés kapcsán hozzátette: két olyan helyről is kemény kritikát kapott Bienerth Gusztáv, ahol korábban személyesen látogatást tett. Csurka Gergely leszögezte: nem igaz, hogy a pénz részegített volna meg mindenkit a szövetségben. Szerinte a legnagyobb probléma az, hogy hiányoznak az olyan szakemberek, akik jól ismerik a sportágat.

A vb költségeivel valamint a Duna Aréna beázásával kapcsolatos híreket nem akarta kommentálni a volt sajtófőnök. Szerinte az ügyben zajló politikai vita nem ér le az úszók szintjéig, hosszú távon viszont okozhat károkat a sportágban.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
lári-fári...a sajtófőnök valamit tudhat...érzi, hogy a nagy buktát nem tudja majd megmagyarázni...inkább most kifarol a buliból...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.