Mindkét váltóversenyt a hazai duó nyerte vasárnap délután, így a magyarok 13 éremmel, hét arannyal, három ezüsttel és három bronzzal zárták a Szegeden rendezett kajak-kenu világkupa-versenyt.

Az új típusú stafétában egy-egy férfi és női kajakos, illetve kenus alkotott egy-egy csapatot, s a versenyzők 6x500 métert teljesítettek váltva egymást. A női versenyző rajtolt, a 3000 méteres táv utolsó szakaszát pedig a férfi teljesítette.

Magyar részről a Takács Tamara, Kopasz Bálint, illetve a Lucz Dóra, Németh Viktor Máté kajakos és a Lakatos Zsanett, Kiss Tamás kenus duó versenyzett, mindhárom kettős magabiztosan jutott a négyes döntőbe, ahol Takácsék és Lakatosék fölényes győzelmet arattak, míg Luczék a harmadik helyen zártak.

A magyarok 13 dobogós helyükkel az éremtáblázat élén végeztek. A paraversenyek során is szereztek egy érmet: Suba Róbert – még pénteken – ezüstérmes lett a KL1-es kategóriában.

A szegedi regattán, amely az idei gyorsasági vk-sorozat második állomása volt, 66 ország versenyzői küzdöttek.

Eredmények:

3000 m-es váltók:

kajak:

1. Takács Tamara, Kopasz Bálint 11:30.948 p

2. Emma Aastrand Jörgensen, René Holten Poulsen (dán) 11:42.894

3. Lucz Dóra, Németh Viktor Máté 11:46.248

kenu:

1. Lakatos Zsanett, Kiss Tamás 13:19.735

2. Katie Vincent, Roland Varga (kanadai) 13:33.812

3. Dmitro Iancsuk, Ludmila Luzan (ukrán) 13:40.374

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.