Kamuti Jenőt javasolják a nemzet sportolói társaságuk új tagjának, személyéről a kormány dönt majd.

A 79 éves Kamuti Jenő tőrvívásban és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, de kiugró sikereit tőrözőként érte el: egyéniben kétszer, 1968-ban és 1972-ben nyert olimpiai ezüstérmet, világbajnokságon 1957-ben tagja volt a győztes válogatottnak, emellett hatszor – kétszer egyéniben, négyszer csapatban – végzett a második helyen.

A nemzet sportolói exkluzív társaságában Földi Imrének, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnokának április 23-ai halálával üresedett meg egy hely.

A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolója címmel rendelkező emberek tesznek javaslatot az új tag személyére, s a legtöbb szavazatot szerző jelölt nevét a sportpolitikáért felelős miniszter terjeszti a kormány elé. A nemzet sportolója az a személy lehet, aki a hatvanadik életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

A nemzet sportolói jelenleg: Balczó András, Hammerl László, Bíróné Keleti Ágnes, Kárpáti György, Kulcsár Győző, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Székely Éva és Weltner Györgyné Ivánkay Mária.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.