Péntekig Dabason rendezik az FC Barcelona hivatalos labdarúgó-iskolája, az FCBEscola nyári táborát.

Ismét Dabason tart nyári tábort az FC Barcelona labdarúgó-iskolája, az FCBEscola, közölte az FC Dabas utánpótlás-vezetője, Kucsák István hétfőn az M1 csatornáján. A szakember elmondta, 216 gyermek vesz részt a táborban, hozzájuk hat edző érkezett Barcelonából. Irányításukkal, illetve összesen hetven felnőtt közreműködésével a fiatalok három nagypályán napi négy edzésen vesznek részt.

A tábor elsődleges iránymutatója a Barca-érzés, amely az egyesületet és a várost is körülveszi, ez kíséri az egész tábort.

– mondta Kucsák.

Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere és a helyi klub vezetősége az elmúlt három évben több alkalommal járt a katalán városban, hogy az FC Barcelonával hosszú távú szakmai együttműködést alakítsanak ki. Több sikeres egyeztetés eredményeképpen tavaly kötöttek szerződést a nyári focitábor szervezésére.

Dabassal egy kölcsönösen kedvező megállapodás jött létre – szögezte le a katalán klub utánpótlás-koordinátora, Xavi García Uroz.

Hangsúlyozta, mind a klub, mind a tábor világméretűvé nőtte ki magát. 

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.