Babos Tímea három szettben kikapott az ötödik helyen kiemelt dán Caroline Wozniackitól a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójában.

A világranglistán 42. magyar játékos hatodszor szerepelt a londoni Grand Slam-torna főtábláján, és nagy bravúrra lett volna szüksége ahhoz, hogy beállítsa eddigi legjobbját, a második fordulóba jutást. Ellenfele ugyanis hatodik a WTA-rangsorban – 2010 és 2012 között 67 héten át első is volt –, és ötször vívott nyolcaddöntőt a Church Roadon. Eddig 25 WTA-versenyt nyert egyesben, 2009-ben és 2014-ben döntős volt a US Openen, idén finálét játszott Dohában, Dubajban, Miamiban és múlt szombaton Eastbourne-ben, emellett az Australian Openen a harmadik fordulóig, a Roland Garroson pedig a negyeddöntőig jutott.

A 24 éves magyar játékos – aki párosban kétszer is döntőzött az All England Clubban – először találkozott lengyel származású ellenfelével.

A keddi meccsen a 26 esztendős Wozniacki 3:2-nél vette el Babos adogatását, s bár a magyar játékos 4:4-nél egyenlített, a 38 perces első játszma mégis a dáné lett, mivel a következő két játékot megnyerte.

A második szett legelején Babos rögtön brékelni tudott, s ezt az előnyét végigvitte az egész játszmában, így 35 perc elteltével egyenlített.

A záró felvonás elején Babos ismét brékkel kezdett, ám ezt követően ellenfele egyértelmű fölénybe került, sorozatban hat gémet nyert, így lezárta az összecsapást. A soproni teniszező egymást követő nyolcadik versenyén búcsúzott az első fordulóban egyesben.

"Rég játszottam ilyen jól, ilyen sebességgel. Legutóbb talán tavaly a US Openen tudtam ilyen jól irányítani a játékot. Sajnálom a döntő szett elejét, amikor elrontottam egy-két könnyű labdát. De az elmúlt hetek után ez a játék elég pozitív volt, örülök ennek"

- értékelt honlapján a magyar játékos, aki hozzátette, a találkozó után álló tapssal köszöntötte a közönség.

Babos párosban is érdekelt Wimbledonban, a cseh Andrea Hlavackovával alkotott duójukat a negyedik helyen emelték ki, első ellenfelük szerdán a hazai közönség előtt szereplő Katie Boulter és Katie Swan lesz.

Mivel hétfőn a szabadkártyás Fucsovics Márton kikapott a luxemburgi Gilles Müllertől, egyesben nincs már versenyben magyar játékos Wimbledonban. A juniorok szombaton kezdődő küzdelmeiben a januári Australian Opent megnyerő Piros Zsombor lép majd pályára.

Eredmény a torna honlapja alapján:

nők, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Caroline Wozniacki (dán, 5.)-Babos Tímea 6:4, 4:6, 6:1

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.