Ez a teljesítmény minden idők egyik legjobb szereplése volt ezen a versenyen.

A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek a vasárnap délutáni 5000 méteres döntőkben a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon. Így 10 első, 3 második és 3 harmadik hellyel, minden idők egyik legjobb szereplésével zárták a kontinensviadalt. 

A női kajakosok versenyében az 1000 méteren szombaton első Bodonyi Dóra képviselte a magyar színeket, s bár a rajtja nem sikerült túl jól, a nagy kör, 2000 méter után már a négyes élboly tagja volt. Az első kis kört követően a fehérorosz Alekszandra Grisina leszakadt, így a 23 éves szolnoki kajakos a hátralévő kilométereken a német Tabea Mederttel és a spanyol Eva Barriossal vívott csatát. A célegyenesbe is ez a három kajakos fordult szinte egyszerre, de a hajrát Bodonyi bírta jobban, aki így két arannyal utazhat haza Bulgáriából.

A kenusoknál Varga Dávid a németek világklasszisával, Sebastian Brendellel vívott nagy csatát, a táv nagy részében ők együtt eveztek az élen. Az utolsó körre fordulva Brendel megpróbálta megelőzni a győriek 29 éves versenyzőjét, ekkor ez még nem sikerült neki, a finisben azonban faképnél hagyta, így Vargának az ezüst jutott.

Az Eb utolsó számában, a férfi kajakosok ötezres döntőjében a maratoni világ- és Európa-bajnok Solti László képviselte a magyar színeket, de nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, s hetedik lett.

A magyar versenyzők két-két arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet szereztek a vasárnapi 200 méteres döntőkben a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Emellett a 200 méteres döntőkben is született újabb magyar siker: a szombaton az 500 méteres négyessel aranyérmes kajakos Lucz Dóra ezúttal egyesben diadalmaskodott nagy csatában, a Balaska Márk, Birkás Balázs kajakos duó pedig fölényes győzelmet aratott.

A férfiak K-1-es számában, valamint a női kenu egyesek versenyében két második hely jutott a magyaroknak a két győri, Horváth Bence, illetve Devecseriné Takács Kincső révén, a bronzérem pedig a kenupáros, Hajdu Jonatán és Fekete Ádám nevéhez fűződött.

Hajdu egyesben a középmezőnyben ért célba, ötödik lett, a női kajakpáros, Hagymási Réka és Szabó Ágnes pedig a hatodik pozícióban zárt.

(MTI)

Fotó: Kovács Tamás/MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
10 arany 3-3ezüst és bronz, ennél szebbet elsem lehet képzelni.
Peller Anikó
Dórira gondoltál? Tényleg jól sikerült kép, aranyos.
wagabund
@Zeta: ahogy írod!

fantasztikus eredmény!
Sámannus
Szegíny froclisták ezt nem teszik az kirakatba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.