A Kubatov-féle Ferencváros játszott a felcsúti Puskás Akadémia ellen.

A társasági adókedvezményekkel kitömött Fidesz-csapat került egymássa szembe az NB1 első fordulójában: a Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató elnökölte Ferencváros, illetve az Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc vezérelte felcsúti Puskás Ferenc Akadémia játszott egymás ellen.

A Groupama arénában a hivatalos számok szerint hatezer néző fütyülhetett a meccs végén. A két csapat nem bírt egymással, ugyanúgy 1-1-et játszottak, mint a harmadik jelentős Fidesz-csapat, a Videoton a Balmazújvárossal – írja a 444.hu.

A Felcsút kezdőjében (Danilovic – Poór, Heris, Vanczák, Spandler – Mevoungou – Prosser [Molnár G., 68.], Márkvárt, Balogh B., Szakály P. [Bacelic-Grgic, 44.] – Radó [Diallo, 54.]), sőt, az egész nevezett keretben egy darab játékos volt, aki a csapat ifjúsági akadémiájából került ki, az ő neve Spandler.

Spandler azzal keltett feltűnést, hogy cipőjével eltalálta a fradis Hajnal fejét, akit nyakmerevítővel kellett levinni a pályáról.

Címlapfotó: Pixabay/Designermikele cc0 

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ez volt az a ""mérkőzés"" (ugye, milyen hülye kifejezés ez arra, ami a pályán zajlott), ahol --mindegy melyik ujjamat vágom meg-- szitáció volt.
Ha a Fradi nyer, akkor a házicsapatom szopik. Ha a Pafc, akkor legközelebb nem lesz kivel Tv-székházat szétveretni, Parlamentet körbesz@ratni, Budapesten felvonulással egybekötött rombolást csináltatni, a népszavazást megakadályoztatni, stb.
Ez így és pont így volt jó és optimális.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Ez egy tipikus zöldasztalos meccs volt. Teljesen felesleges volt az aranylábú gyerekeknek kimenni a gyepre.
NaponTamas
Én egyébirányú elfoglaltságaim miatt,csak a 78. perctől néztem. Az magyar meccs létére elment szódával. Az előzmény ennyire gyenge volt?
F_Viktor
Volt még egy fityeszes rangadó a hétvégén, a Mezőkövesd 2-1-re verte a DVSC-t Debrecenben.
justhpeter
A szuper Vidi is remekelt. Most a héten jöhetnek a kupaálmok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.