A pontversenyben hetedik helyen zárt a hazai csapat, minden versenyszámban volt indulónk.

Ennyit kerestek helyezéseikkel a magyar nyíltvízi úszók

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A magyar nyíltvízi úszók összesen 15 ezer dollár (kb. 4 millió forint) pénzdíjban részesültek a vizes világbajnokságon elért helyezéseik alapján.

A szervezők tájékoztatása szerint az első nyolc részesült pénzdíjban, a magyaroknak pedig a női öt kilométer kivételével minden számban volt versenyzőjük a legjobbak között, amire korábban nem akadt példa. Ennek köszönhetően a pontversenyben hetedik helyen zárt a hazai csapat.

Az összeállítás alapján

Rasovszky Kristóf kereste a legtöbb pénzt 6500 dollárral (kb. 1,7 millió forint),

ugyanis 5 kilométeren hetedik, 10 kilométeren ötödik lett, míg a csapatversenyben hetedikként végzett társaival.

Olasz Anna 5000 dollárral gazdagodott (kb. 1,3 millió forint), miután 10 kilométeren nyolcadikként, 25 kilométeren pedig ötödikként zárt. A medencés versenyekben is érdekelt Gyurta Gergely 2500 (kb. 660 ezer forint), míg Novoszáth Melinda és Juhász Janka 500 dollárnak örülhetett (kb. 130 ezer forint).

A nyíltvízi úszók balatonfüredi versenyei pénteken zárultak a világbajnokságon.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Akármennyit kapnak rendben van. Azt teljesítették, amit a képességeikből aznap a legjobb. Gratulálok nekik.
lusta
SZomorú hír. Ezt még le is kell adózni.
wagabund
@Horizont: ..."Hasonlítsuk már egy silány focista teljesítményéhez. "...

jó, hasonlítsuk! de hol van a nyílvános lista?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.