Kapás a hatodik idővel jutott a döntőbe, Késely Ajna pedig a kilencedik lett 800 méter gyorson a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Mindkét magyar a harmadik előfutamban állt rajtkőre. Az olimpiai bronzérmes Kapás sokáig csak a középmezőnyben "úszkált", 300 méterrel a vége előtt azonban ritmust váltott és felzárkózott a harmadik helyre, és végül 8:28.93-as idővel csapott célba.

Jó volt, a második felét úsztam meg, ez volt a terv

- mondta röviden Kapás, aki úgy fogalmazott, hogy az első 400-on nem csinált semmit.

Késely végig a negyedik és a hatodik hely között tartotta magát, a mindössze 15 éves magyar tehetség 8:32:01-es időt ért el, ez kevesebb mint egy másodperccel marad el egyéni legjobbjától (8:31.05).

Ebben a délelőttiben most minden benne volt, mindent beleadtam. Titkon vágytam rá, hogy bejutok a fináléba, de így is mosolyogva térhetek haza, nagyon örülök a három döntőnek

- nyilatkozta Késely, aki hozzátette, várhatóan egy napot pihenhet az ifjúsági világbajnokság előtt.

Forrás: MTI

Címlapi fotó: MTI/ Illyés Tibor

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Boglárka! Légyszíves ijessz rá a versenyzőtársaidra, és ússz egy aranyat...léccííí...léccíí..lécci...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.