Ezzel ő az első magyar, aki feljutott a vb-dobogóra.

A magyar sportoló 13.28-as idővel a jamaicai Omar McLeod (13.04) és az orosz Szergej Subenkov (13.14) mögött szerezte meg a harmadik helyet hétfő este Londonban. Ez történelmi sikert ért el a magyar atlétika számára: futószámban még soha nem állhatott vb-dobogón magyar versenyző – írja a 168 óra.

Történelmi siker: Baji Balázs bronzérmes a londoni atlétikai vb-n

A történelmi siker mellett fontos megemlíteni, hogy McLeod olimpiai, Subenkov pedig világbajnok ebben a számban.

Baji a döntő előtt azt mondta, hogy nem stresszel rá a dologra, csak élvezni akarja majd a futást.

„Elképesztő futás, elképesztő verseny volt. Még nem is hiszek annak, amit átéltem. Hihetetlenül boldog vagyok, nyilván álmodoztam róla, de nem mertem elhinni, hogy ez megvalósulhat” – értékelte győzelme után az M4 Sportnak.

Leszögezte, nagyon kemény verseny volt, sok hibával, úgy érezte, mindenkin rajta volt a világbajnokság terhe. „Éreztem a végén, hogy úristen, ott lehetek a dobogón. Akkor olyan energia szabadult fel bennem, és olyan erő hajtott át az utolsó néhány gáton, hogy nem is értem. Amikor beértem a célba, és láttam, hogy harmadik vagyok… Nagyon boldog vagyok.” – idézi őt a lap.

A 28 éves magyar futó egyébként állatorvosként praktizál. A vasárnapi elődöntőből futamát megnyerve került a fináléba, amivel ő az első magyar, aki 1987 óta 5000 méternél rövidebb számban döntőbe jutott a vb-n. Ez a bronzérem pályafutása legnagyobb sikere a tavalyi Európa-bajnokságon szerzett ezüstje után.

Fotó és címlapkép: MTI/EPA, Franck Robichon

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
GRATULÁLOK!! Szégyen, de én semmit sem tudok erről a sportemberről... most megnéztem a Wiki-n... 18 éves kora óta (3 év kivételével) ő a magyar bajnok és most pedig (30 év után) ő az, aki dobogós helyezést ért el az atlétikai VB-n. Jelenleg is állatorvosként praktizál. Talán azért nem kap/kapnak kellő figyelmet más sportágak versenyzői, mert nem focisták.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
Nagyon ritkán ér el ilyen ragyogó eredményt magyar atléta, szívből gratulálok! A női hétpróbázó Krizsán Xénia teljesítménye is elismerést érdemel, ő 9. lett, RIO-2016 eredményéhez képest 7 helyezést javított!
kokopelli
Erre kellene egy kis pénzt adni! Lehetőséget pár hétre kül-
földre menni és az a ottaniak edzésében részt venni! Egy
stadion árából futná egy pár jó atlétának! Biztos vagyok benne
hogy örömmel fogadnák őket!
Zeta
@eszegfu: és munka mellett , világszinvonalon sportol, versenyez!
Amit az aranylábuakról nem mondhatunk el. Ha nem is fociznak világszinvonalon, de eredmény nélkül kapnak magas bért anélkül, hogy megdolgoznának érte.
szaboria1
@kokopelli: Sajnos Ő nem focista így alig csurdogál ennek a sport ágnak.
eszegfu
@Zeta: Na igen... nekem is feltünt, hogy "praktizál". Azzal még kiegészitelek, hogy a "látványsportok" támogatása a társ.adóból a foci, kézi-, kosár-, vizilabda és a jégkorongra vonatkozik, az atlétikára nem... tehát vagy osztanak a költségvetésből ennek a szövetségnek is, vagy sem.
kokopelli
@Zeta: (10:47)
Én is szeretem a focit,de nam úgy mint a régi haverok,
akik képesek bebuggyanni! Sokszor egyedül akarom kuksizni,
mert a sok szövetségi kapítánytól mellettem hülyét kapok!
Atlétika,úszás stb az igazi sport, a foci az a szórakozás kategóriája!
Nálam! bocs :--)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.