Valóban igaz a hír, hogy szerdától már az újbudaiak is bejuthatnak végre a nekik épített sportlétesítménybe. Csak épp nem akkor, nem oda és nem úgy, ahogy azt elvárható volna egy lakossági sportlétesítménytől.

A napokban úgy tűnt, többhavi zárva tartás után a létesítmény üzemeltetői megnyitották a Tüskecsarnok néven ismert, 3,2 milliárd forintból épült uszodát. A HVG azonban kiderítette, hogy ettől még az újbudaiaknak továbbra se nagyon lesz hol úszniuk: a kismedencében ugyan elpancsolhatnak, de a nagyba csak pár ritka hétvégén juthatnak be – amikor épp nincs úszóverseny.

Azt ugyanis egész évre lefoglalta az úszószövetség

"Kedves Vendégeink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy szeptember 11-től (hétfő) az alábbi időpontokban lakosság részére is újból látogatható a Sportuszoda!" – írta Facebook-oldalán és honlapján a Tüskecsarnok. Az uszodát ugyan már másfél éve átadták, de lakosság elől eddig nagyrészt elzárva tartották – ezt több újságcikk is feszegette már. Szerdán az RTL híradója próbált bejutni az uszodába, nem sokkal ezután került ki a Tüskecsarnok weboldalára a fenti közlemény.

 

Ami csak elsőre tűnik győzelemnek

Ugyanis már az első alaposabb átnézésnél kiderül, hogy a lakosság hétfő és péntek közt csak a 25 méteres medencét használhatja, azaz ugyanott tartunk, mint tavaly novemberben, amikor az újbudaiak épp ezt sérelmezve fordult a lapokhoz. 

Szintén panasz volt, hogy korábban a lakosság csak dél körül, pár órára nyert bebocsáttatást az intézménybe, holott legtöbben a reggeli vagy a délutáni, munkaidő előtti vagy utáni órákban tudnának úszni járni. Az új rend szerint már reggel 6-tól lehet ugyan jönni (persze továbbra is csak a kismedencébe), de csak délután 4-ig, így munka után továbbra sem lehet úszással lelazulni.

Igaz, a közlemény azt ígéri, hogy hétvégén viszont 10 és 18 óra közt a népé a nagymedence is, persze, ha csak nincs verseny.

De szinte mindig lesz

A lap érdeklődésére a készséges recepciós elismerte, hogy "majd minden hétvégén lesz valami", bár még nem kapták meg a pontos versenynaptárat az üzemeltetőtől, a Magyar Nemzeti Sportközpontoktól. Az 50-es medencét hét közben jelenleg úszó- és vízilabdaedzésekre egész év végéig befoglalta az úszószövetség.

Nem fair

Mindez azért nem elfogadható, mert a létesítményt kifejezetten vegyes használatra szánták, tehát nemcsak versenysportolók kiszolgálására, hanem a környéken lakók sportolási és rekreációs helyszínének.

Címlapkép: Tüskecsarnok FB

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nem tibi
Na ez dózer ! Méltán indulhatna Európa legocsmányabb sportlétesítménye versenyen .
Garantált a dobogós helyezés .
Konkrétan hülye aki erre egy forintot is költ , költött :-(((((((
Nessy
Önöknek épült, az önök pénzén, de ne vegyék komolyan!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.