Lars Olsen, a feröeri labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar csapat nem igazán lépett előre az Európa-bajnokság óta, ezzel együtt nehéz mérkőzésre számít a két együttes keddi világbajnoki selejtezőjén a sorozat zárásakor.

Nem dicsérte agyon a magyar válogatottat a feröeri kapitány
Fotó: Illyés Tibor/MTI

A szakember elmondta, a gárda rögtön szombaton a lettek elleni, gól nélküli döntetlennel véget ért összecsapást követően repülőre ült, így vasárnap már Budapesten tréningezett.

"Minden játékosom készen áll a találkozóra, láttam a magyarok összecsapását, ismerem őket és azt is tudom, hogy inkább otthon erősek"

- nyilatkozta a hétfői sajtótájékoztatón a dán tréner.

Olsen az MTI kérdésére válaszolva megjegyezte, a magyarok a tavalyi Európa-bajnokságon, valamint az azt megelőző selejtezősorozatban mutatott játékukat nem tudták megközelíteni az utóbbi időben, a csapat nem lépett előre, ez azonban annak is betudható, hogy Király Gábor visszavonult és Gera Zoltán sem játszott sérülés miatt.

A feröeri szakvezető kiemelte, óriási sikert jelentene az ország labdarúgásának, ha győzni tudnának a Groupama Arénában, amivel megszereznék a harmadik helyet a csoportban.

Jóan Símun Edmundsson, az együttes támadója arról beszélt, hogy a lettek ellen a kapufát találták el, ezen most javítani szeretnének.

"Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy idegenben is képesek vagyunk jól játszani, gólt szerezni"

- jelentette ki a játékos.

A két csapat kedden 20.45-kor kezdődő találkozóján a harmadik hely a tét, a döntetlen a magyaroknak kedvezne.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Edmond Dantes
Legalább a Storcz fizetését emeljék meg.Havi harmincmillióért mit várhatunk el tőle,csak nem azt,jussunk ki a vb-re? Elégedjünk meg azzal,hogy a fiúk most már támadáskor legalább előre adják a labdát!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Edmond Dantes
Legalább a Storcz fizetését emeljék meg.Havi harmincmillióért mit várhatunk el tőle,csak nem azt,jussunk ki a vb-re? Elégedjünk meg azzal,hogy a fiúk most már támadáskor legalább előre adják a labdát!!
Zeta
Nagy az önbizalmuk, erőt merítettek a döntetlenből, a mi vereségünkből.
Nyerhetnek, mert Storczéknak kell a győzelem. Hajtani fognak , ami egy koncepciónélküli csapatnál hibákkal fog járni. De egy hazai vereség kellene az éber kómában szenvedő vezéreknek.
Kellene a szúrkolóknak, mert csak akkor lesz változás ? Talán akkor a fanatikusok is belátnák erre nincs értelme költeni, van fontosabb,fontosabbak! Talán.
Clavigo
@Edmond Dantes: :) :) :) :)DDD :) :) :) Az kevés,,mert a térfélcserénél megint csak zavarba jönnének nemzethhyyy falábú bohócaink..
Sámannus
Ezek még nincsenek előttünk a listán? Akkor majd lesznek! Má készítem a sört.
Clavigo
@nevemnick: :) :) :)DDDDDDDDDDDDD :) :) :)
nusika
@Edmond Dantes: ...úgy örvendenek a harmadik helynek, mint egy továbbjutó hely lenne!
mno.hu/foci/storck-senki-nem-veheti-el-tolunk-a-harmadik-helyet-2420787
laja70
"Nem dicsérte agyon a magyar válogatottat a feröeri kapitány" Talán van amiért lehetne dícsérni???
Edmond Dantes
@Clavigo: Elgondolkodtató felvetés.Térfélcsere esetén akkor a saját kapunk ellen támadnánk,s talán így rúghatnánk egy gólt.Nem biztos,de talán.
papa.49
A harmadik hely = nyeretlen ))))))))))))))))))))))
Sámannus
@nusika: A harrnadik hely olyan mint a langyos tehénszarban állni cipő helyett. Nekik pont megfelel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.