A szövetségi kapitány szerint miénk lesz a harmadik hely. Dzsudzsák Balázs frusztráltnak tűnt – olvasható az MTI tudósításában.

Bernd Storck szövetségi kapitány optimistán tekint a magyar labdarúgó-válogatott utolsó, keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyen Feröer-szigetek csapatát fogadja a Groupama Arénában.

Storck bizakodott, Dzsudzsák furcsán viselkedett a Feröer-elleni meccs sajtótájékoztatóján
Fotó: Illyés Tibor/MTI

A német szakember hétfő esti sajtótájékoztatóján elmondta, bízik benne, hogy a nemzeti együttes újra olyan futballt tud bemutatni hazai pályán, mint egy hónappal ezelőtt a lettek és a portugálok ellen.

"Én és a csapat is tudjuk, hogy képesek vagyunk a jó teljesítményre, nem vehetik el tőlünk a harmadik helyet"

- mondta Storck arra utalva, hogy a magyarok egypontos előnnyel várják a találkozót a szigetországiakkal szemben, akik már most történetük legjobb szereplését könyvelhetik el.

A szakvezető kiemelte, a svájciak otthonában 5-2-re elveszített összecsapáson sok tervük volt, melyek azonban az első két, szerencsétlen körülmények között kapott gól miatt szertefoszlottak. Megjegyezte, megpróbálják a pozitívumokat kiemelni, mint például, hogy a svájciak mindössze öt gólt kaptak a kvalifikáció során, abból négyet a magyarok szereztek.

Egy újságírói kérdésre Storck rendkívül hosszú monológba kezdett, amelyben újfent hangsúlyozta, a pozitívumokkal kell foglalkozni, illetve már a jövőről beszélt.

"Érkezésemmel elkezdtünk egy közös munkát, amelyet folytatni akarunk. Két éve reformokat vezettünk be a magyar labdarúgásba, az elnökkel együtt úgy gondoljuk, jó úton haladunk"

- mondta Storck, aki szerint ezek a reformok lassan eredményeket is hoznak. Szerinte meg kell nézni az utánpótlás-válogatottak közelmúltbeli eredményeit, még ha ott is becsúszik egy-egy olyan rosszul sikerült mérkőzés, mint múlt csütörtökön az U21-es csapat olaszoktól elszenvedett 6-2-es veresége.

Storck kiemelte, a tavalyi Európa-bajnokságot megelőzően hosszan együtt készülhetett a kerettel, a mostani jó szerepléshez viszont elengedhetetlen lenne a játékosok folyamatosan megmérettetése nemzetközi szinten, a magyar klubok gyenge kupaszereplése miatt azonban erre nincs lehetőségük. Úgy vélte, ezért stagnál a válogatott teljesítménye.

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány rendkívül frusztráltnak tűnt a sajtótájékoztatón, amelyet – saját bevallása szerint – közhelyekkel kezdett, miszerint csakis a győzelem lehet elfogadható.

"A szombati meccset annyival zárnám le, hogy az 5-2-es vereség megérintette az egész csapatot. Minden szurkolónak köszönjük, aki kijött és kiváló hangulatot teremtett"

- mondta a szélső, aki eltiltása miatt nem lépett pályára a bázeli találkozón.

A kissé furán viselkedő Dzsudzsák megjegyezte, nincs még itt az ideje belemenni az elemzésekbe, azt azonban kijelentette, "nagyon messze" vannak az első két helyezettől.

Stieber Zoltán elmondta, örül neki, hogy a bázeli vereség után ilyen gyorsan jön a következő mérkőzés, mert így gyorsan rendet kell tenni a fejekben.

"Bízom benne, hogy mindenki odateszi magát, s ha kellően komolyan vesszük a mérkőzést, akkor nem lehet gond a három pont begyűjtése"

- mondta a DC United támadója.

A magyar válogatott kedden 20.45-től játszik a feröeriekkel, s amennyiben nem kap ki, akkor a csoport harmadik helyén végez.

A magyar válogatott kezdőcsapata az MTI szerint:

Gulácsi Péter – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály – Stierber Zoltán, Nagy Ádám, Pátkai Máté, Dzsudzsák Balázs – Varga Roland, Ugrai Roland

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
@Sámannus: asszem megérezted a kérdésemben rejlő hátsó gondolatot..
ott a pont.
Sámannus
Izlandról kell edzőt hozni. Ők első helyen kerültek a VB-re. A 330000 lakosú ország fél százaléka sincs a megelőzöttek lakosságának. Talán a fizetésüket sem fogadnák el itthon sokan, mert szerintem amatőrök és bajnokságot sem tudom elképzelni hogyan szerveznének.
Ennyit az akadémiákról...
A csoport végeredménye:
1. (és vb-résztvevő) Izland 22 pont,
2. (és pótselejtezős) Horvátország 20,
3. Ukrajna 17,
4. Törökország 15,
5. Finnország 9,
6. Koszovó 1
wagabund
@Sámannus: és mi hol vagyunk? nagyon sehol?
Sámannus
@Sámannus: Szerintem Izland ellenfeleit Soros lefizette, de még mindig ott van a kis légyszar a mi játékunkon harminc éve.
Edmond Dantes
Semmi baj,Storcz (havi harmincmillióért) megmondta,hogy komoly előrelépés már az,hogy támadáskor előre rúgjuk a labdát.Csak az ifi csapatunk,az akadémisták(!!!) ne kaptak volna hatot az olaszoktól.Nekik ezt az okosságot nem mondák meg az akadémiák nagyon jól fizetett professzorai?
egyvandor
Ha nem élősködnétek, nem játszanátok Gorbán kezére a tao-s pénzeket talán még érdekelne is mi történik veletek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél