Nem vállalná a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját Paulo Sousa, aki 2011 és 2013 között a Videoton vezetőedzője volt, és az Európa Liga főtáblájára jutott az együttessel.

Storck után: egy neves szakember már visszautasította a szövetségi kapitányi posztot
Kép forrása: Youtube

Ezt Bánki Erik, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének tagja mondta a Digisport csütörtöki, Reggeli Start című műsorában. Hozzátette, a portugál szakember ugyan megtisztelőnek tartja a feladatot, azonban ő kifejezetten klubedzőnek tartja magát.

Bánki Erik kifejtette, tudomása szerint a Budapest Honvéddal bajnoki címet nyert, jelenleg a Dunaszerdahely együttesét irányító Marco Rossival is történtek már egyeztetések, de több más tréner is szóba került.

Megjegyezte, véleménye szerint a Bernd Storck távozását követően megüresedett posztra vagy egy tapasztalt edző – ebben az esetben külföldi –, vagy egy tehetséges fiatal magyar tréner érkezését várná. Hozzátette, nem szabad kapkodni, így ha nem sikerül a következő néhány napban megtalálni az új szövetségi kapitányt, akkor ideiglenes szakember irányítja majd a válogatottat a Luxemburg és Costa Rica elleni novemberi felkészülési mérkőzéseken.

Bánki Erik elmondta, Storck távozásával kettéválik majd a sportigazgatói és a szövetségi kapitányi poszt, véleménye szerint azt kell eldönteni, hogy egy, az utánpótlással foglalkozó szakember vagy egy konkrét sportigazgató – aki a szövetségi kapitány főnöke is egyben – érkezzen.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemfideszes
Milyen a magyar foci?
Fos!
És ha az új szövetségi kapitánnyal összeáll a csapat?
Akkor már lehet szar!

Hofi után szabadon...
wagabund
szégyen, hogy nincs alkalmas magyar ember erre a posztra...szégyen...

ez a szégyen nem zavarja a döntéshozókat? az a másik nagy szégyen, hogy a távozó alkalmatlan kapitány százmilliós végkielégítést fog felnyalni...kérdés, hogy az idehozott családja is ki lesz-e rúgva mindenhonnan? mert ha azok maradnak, akkor bosszúból rendesen megkeserítik az új életét...ott tesznek keresztbe,ahol lehet...

elzavarnám az egészet a picsába, aztán egy új, magyar garnitúrával folytatnám...legalább értsen szót a játékosokkal, edzőkkel...ha már focizni nem akaródzik..

igazam van, vagy igazam van?
papa.49
@wagabund: Igazad van, csak sajna ez nem igazán érdekli a piCsányi elvtársékat !!!
nezelodo
Senki nem vállalja, hogy kiválogassa azt a pár szem búzát a törekből? Miért nem vetik be a Puskás Akadémia növendékeit, hiszen az egy csoda, (ahogy nyeli az adómilliárdokat).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.