A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége arról döntött, hogy a magyar válogatottat ideiglenes megbízatással Szélesi Zoltán irányítja idei utolsó két mérkőzésén.

Megvan a magyar válogatott ideiglenes kapitánya
Fotó: Youtube

Az MLSZ Facebook-oldalán közölte pénteken, hogy az elmúlt két évben a nemzeti együttes pályaedzőjeként is dolgozó Szélesi Zoltán ül a kispadra a soron következő két barátságos találkozón, így november 10-én Luxemburgban, majd négy nappal később hazai pályán Costa Rica ellen.

Elődje, a német Bernd Storck kedden közös megegyezéssel bontott szerződést az MLSZ-szel a sikertelenül megvívott világbajnoki selejtezősorozatot követően.

A 35 éves szakember az elmúlt időszakban nemcsak Storck segítőjeként dolgozott, hanem az U17-es válogatott szövetségi edzője is volt. Csapatát idén kijuttatta az Európa-bajnokságra, amelyen hatodik helyen végzett. Ősszel már az újabb generációval szintén sikerrel vette a selejtezősorozat első fázisát, azaz az elitkörbe került az U17-es együttes.

Szélesi játékosként 2004 és 2015 között 28-szor szerepelt a válogatottban. Profi karrierjét az Újpestben kezdte, majd futballozott a német Energie Cottbus, a francia Strasbourg színeiben, hazatérését követően pedig a Debreceni VSC-vel szerepelt a Bajnokok Ligájában. Később még játszott Görögországban és Hollandiában, majd visszatért az Újpesthez, pályafutását pedig a Puskás Akadémiánál fejezte be.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Mekk van mentve a haza!!!
ElőŐŐŐre matyarokk forr a muft osz beffofok.P-)))
bakegya
JUJJJ de jó.Egy újabb pénznyelő automata-rohadtul fontos,de a füredi szívkórházba se felejtsetek el papírt tenni a WC mellé!!!
De ha már itt tartunk nézzétek meg mennyiért adnak a káptalantóti piacin egy métert a őstermelőnek,ja és ezt be is építi a zöldségárba ami inkább nincs mint van-helyette füge,darabja 80 forintér(nyugta nélkül)-nem mintha érdemes lenne és dicsőség egy ilyen büdös bandának adót fizetni,hogy aztán focira és a haveroknak tolja szét az orbán
wagabund
Shane Tusup is jelentkezett a posztra...azt állítja, hogy az ő edzésmódszerével verhetetlen lesz a magyar fociválogatott...(úszásban már bizonyított)

ha Tusupot megbízzák(valami csoda folytán), akkor a focistáinknak Isten irgalmazzon..
namihami
Több kárt ez se okoz, kevesebb eredményt már nem tud elérni. Talán egy pozitív oldala lehet: OLCSÓBB LESZ.
Jozefina
"pályafutását pedig a Puskás Akadémiánál fejezte be." Ennek semmi jó előjele nincs!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.