42 kilométert futott végig úgy Hodovánszki Csaba, hogy mindvégig maga előtt tolta kerekesszékes édesanyját.

Végigfutott a maratoni távon tolószékes édesanyjával

(Illusztráció: Pixabay, CC0)

Négy és fél óra alatt teljesítette így a távot, mely közben az édesanyja el is aludt.

Mint a Borsnak elmondták, gyakran futnak, edzenek együtt:

„Ez volt az első közös maratonunk, eddig a leghosszabb távunk versenyen. De nemrég futottuk körbe anyuval a Velencei-tavat, ami közel 11 kilométer. Szoktunk mindenfelé futkorászni, a Margitszigeten is”

A maratonra alaposan fel kellett készítenie édesanyját: betétes zokni, gumilepedő, sál, sapka, kesztyű kellett, nehogy megfázzon, és persze folyadék. Csaba már hajnali négytől talpon volt, hogy mindent rendesen előkészítsen és kilencre oda tudjanak érni a versenyközpontba. Végül nagy meleg lett, a fiúnak a futam közben arra is ügyelnie kellett, hogy édesanyja ne száradjon ki. Csaba a 25. kilométer körül kezdett lelassulni, érezte, hogy gyengül, sokszor métereken át sétált. Édesanyja viszont nagyon élvezte a futamot:

„Jó kedve volt, néha odakiáltott valamit a futóknak. Egy rosszabb periódust leszámítva tetszett neki”– mondta Csaba.

A jövő évi maratonra is készülnek, de valószínűleg csak úgy, ha speciális kerekesszékkel tud közlekedni az asszony. – Azzal gyorsabb lennék, kényelmesebb is volna és nem kellene a lábát odakötnöm a tolószékhez.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Minden elismerésem.
Az összes focista együttvéve nem érdemel ennyi tiszteletet!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
elnyomott
Minden elismerésem.
Az összes focista együttvéve nem érdemel ennyi tiszteletet!
Csizmás Kond
...szerintem marhaság...de mindenki maga tudja...
X-ray
@Csizmás Kond: Neked marhaság, te szociálisan érzékeny csizmás...
Clavigo
:) :) :) Hát ez nem semmi...:) gratula... :)
Pálinkás Pál
@X-ray: Biztos a néni nagyon élvezte 4,5 órát a napon ,gumipelenkában!!Azért szerintem az emberi hülyeségnek is van határa..és ez túlmegy rajta...Ezen idő sportértékéről meg csak annyit...egy szakasz katona is teljesíti erőltetett menetben!!!/ha tudod mit jelent!/
X-ray
@Pálinkás Pali: Mit tudsz te a gumipelenkáról?
Van választék bőven, amivel több, mint 4,5 órát lehet "kibírni":
TENA Lady Slim Mini - Alkalmi vizeletvesztés esetén ajánlott
TENA Lady Slim Mini Plus Wings szárnyas betét - Hosszított méretű, még biztonságosabb kialakítású szárnyas betét alkalmi vizeletvesztésre
TENA Lady Normal - Egészségügyi betét méretű speciális betét rendszeres vizeletvesztésre
TENA Lady Extra - Hosszított egészségügyi betét méretű speciális betét középsúlyos vizeletvesztésre
TENA Lady Extra Plus - Speciális betét középsúlyos vizeletvesztésre InstaDRY™ zónával az azonnali nedvszívásért
TENA Lady Maxi Night - Súlyosabb vizeletszivárgás esetén ajánlott; fokozott nedvszívó képességgel rendelkezik, és hátul is véd. Kifejezetten éjszaka biztosít védelmet

AJÁNLOM FIGYELMEDBE, SZERINTEM NEMSOKÁRA TE IS RÁSZORULSZ...
Clark86
Sajnos már csak olyan vagyok, hogy amint meglátom, hogy valaki megvéd, akkor azt megköszönöm. Én vagyok a szóban forgó fiatalember, aki tolta az Édesanyját.

Kedves X-ray! Köszönöm! Igazából elsősorban emiatt regisztráltam, hogy köszönetet mondjak amiért kiálltál mellettem/mellettünk. :-)
Amúgy dupla pelenka. :-) Első alul kicsit megvágva, hogy a második sikeresen fogja az első tartalmát, ha "baleset" történne. :P

Édesanyám betegségéről, állapotáról csak én tudok ugyebár, 17 éve látom el, én tudom milyen beteg, s azt, hogy bármely külső inger hogyan hat rá.

Pálinkás Pál esetében legjobban nekem az ellentmondás tetszett, miszerint emberi hülyeség ilyet tenni, tehát ilyet még nem tett soha életében, de ennek ellenére még is tudott a sportértékéről nyilatkozni. Kérdem én: Hogy lehet valaki annyira buta, hogy leírja, hogy ez nem helyes, ilyet még Ő nem tett, de még is értékeli az elért eredményt. Milyen viszonyítási alap mellett teszi ezt? Kedves Pál! Keressél egy kerekesszékes illetőt, aki hasonló adottságú beteg, mint Édesanyám, ugyanakkora a súlya és szeretné, hogy valaki végig tolja a maratonon, s ezt követően told le a maratonon egy normál kerekesszékkel 4 és fél óra alatt. :) Persze a részidőinket tartsd be:
5 km: 00:24:54
9,5 km: 00:47:32
Félmaraton: 01:55:28

Az egyéniben futott távjaim sportértékéről pedig az www.all-athletics.com/node/923161 oldalon lehet olvasni, persze tudva azt, hogy én sima mezei hobbifutó vagyok. :-)

Kedves X-ray!
Hálásan köszönöm Édesanyám és magam nevében a tiszteletet, amit felénk mutatott!

Kedves Pálinkás Pál!
Ha teljesíted az általam fent leírtat, még közel sem tettél annyit, mint én. Láss el valakit napi szinten önzetlen szeretettel és akkor máshogy fogsz hozzá állni az enyémhez hasonló esetekhez.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.