Nem vállalja a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját Morten Olsen, a dán nemzeti csapatot korábban 15 évig irányító edző.

A 68 éves szakember a bold.dk-nak adott interjúban megerősítette a Magyar Labdarúgó Szövetség megkeresését, ezzel egy időben jelezte, visszautasította az ajánlatot. Válaszát nem indokolta meg.Morten Olsen nem lesz magyar szövetségi kapitány
Fotó: uefa.com

Csütörtökön a Digi Sport Reggeli Start című műsorában Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője is elismerte, egyeztetett az MLSZ vezetőivel a megüresedett szövetségi kapitányi pozícióval kapcsolatban, azt azonban nem kívánta kifejteni, mi hangzott el a beszélgetésen.

Múlt héten először az olasz Paulo Sousa, valamint a Honvéddal bajnok Marco Rossi neve merült fel, mint lehetséges szövetségi kapitány. Előbbi ugyanakkor leszögezte, továbbra is klubedzőként képzeli el a jövőjét. A hétvégén a 78 éves olasz legenda, Giovanni Trapattoni "jelentkezett be" menedzserén keresztül.

A német Bernd Storck múlt kedden közös megegyezéssel bontott szerződést az MLSZ-szel a sikertelen világbajnoki selejtezősorozatot követően. Ideiglenesen a novemberi két barátságos mérkőzésen Luxemburg és Costa Rica ellen Szélesi Zoltán lesz a szövetségi kapitány.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
mert ő is csak egy pár hetes nyaralásból tud formába hozni, nem több évtizedes tunyaságból! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
mert ő is csak egy pár hetes nyaralásból tud formába hozni, nem több évtizedes tunyaságból! =))
Sámannus
Az amazonok nem érdeklik mert már öreg.:DD
36
El kellene már kezdeni hozzánk is igazolni, külföldön már bizonyított játékosokat.
36
@kokopelli: Amennyibe az egész, pusztán magyar semmi foci kerül-pénzben-abból kijönne a külföldi játékos.

(Megjegyzem, én a focistákat, mindenhol túlértékeltnek tartom. Röpködnek az euro milliók, miközben más területeken-orvoslás, ipar, művészet, stb. sokkal kevesebb pénzért keményen pályázni kell. Ők a modern gladiátorok.)

:) Ja. Nyilas jegyben születtem. Alapvatően optimista tipus vagyok, amibe belefér azért némi objektívizmus is.
kokopelli
@36: Pl. az "igazi ligákban" annyi pénzt "termelnek" a jó egyesületek,
hogy megérik a játékosok a nagy fizut! Amennyiben az éves financterv
nem jön be nekik,úgy visszaminösítik a csapatokat az amatőrligákba!
Ha adót fizetnek a milliók után,az már nem az ő dolguk,hogy az " ál-
lambácsi lenyúlja a lóvét!...nincs TAO az ilyesmire,és stadion sem! ;--))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.