Komolyabb célokhoz komolyabb költségvetés szükséges – mondta a klub elnöke.

A Ferencváros elnöke közel háromnegyed órás szilveszteri köszöntőt tartott még december 31-én. Kubatov Gábor beszédében hangsúlyozta, hogy a klub az elmúlt évtized legsikeresebb évén van túl.

Kubatov kevesli a Fradi 4,3 milliárdos költségvetését

Kubatov megerősítette a pozíciójában a csapat német vezetőedzőjét, Thomas Dollt, miután elmondta, Doll a klub történetének legsikeresebb menedzsere, és továbbra is bíznak abban, hogy a vezetésével kiléphetnek a nemzetközi porondra.

A futballra jelen állás szerint 14 millió euró (kb. 4,3 milliárd forint) megy évente, de Kubatov szerint a komolyabb célokhoz komolyabb költségvetés szükségeltetik.

A következő évek feladata, hogy továbbjussunk az európai selejtezőből. Ehhez fel kell emelnünk a költségvetésünket, újabb szponzorokat kell bevonni, hogy elegendő pénzünk legyen a nemzetközi szerepléshez.

(24.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ha a 4.3 milliardbol nem lopna el sajat zsebbe 4.2-t, akkor lehet, hogy eleg lenne annak a par falabunak a tartasara...
Nincs az a penz, amitol ezek jobban tudnanak focizni,...

- Tud focizni?
- Nem
- Es ha megfizetem? (by Hofi,... )
De ezeken mar a penz se segitene,...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Sok fogalma nincs a futballról szegénynek és még a saját csapatának a mérkőzéseit sem nézi. Ugyanabban a virtuális pocsolyából szemléli a dolgokat mint a gazdaállata. Egyik sem mer szembenézni a valósággal, mert akkor kiderülne, hogy a semmire szórják el a milliárdokat.
namihami
Kérjen a Fideszes-haverjaitól. Hivatkozási alapnak jó lesz a parlamenti sátorozás, a ""városszépítő séták"", a meccsek előtti és utáni rombolások és hasonló tevékenységek egyre növekvő költsége. Már kevés a régi támogatói pénz.
Jól jöhetnek ezek a fiúk még a választások előtt, ha hirtelen szükség lenne egy kis ""házimigráncs"" akciókra.
quadrocopter
Ez a Kubatov is olyan, mint Dajcs! Évekig járt a gödöllői agrárra, 1997 – Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdasági és Gépészmérnöki Kar -
felsőfokú műszaki kárszakértő, felsőfokú gépjármű kárszakértő!

Autószerelői múltját szégyelli?
Tehát kárszakértő a károkozó!

"A Fidesz pártigazgatójának, Kubatov Gábornak „szenvedélyes igazságbeszéde” szerint a Nagy Testvér nemcsak mindent nyilvántart rólunk, hanem a választási csalást is sikerrel alkalmazták, mára pedig betanították erre a párt minden kampányszervezőjét szerte az országban. A Fidesz balatonszárszói maffiaülésén bűncselekményekre oktatták a fiatalokat, és készültek a Nagy Csalásra. Itt az idő! Vasárnap trükkök százaival próbálkozik majd az orwelli Fidesz, melynek zárt ülésén mellesleg a nyugdíjasokat egyszerűen így nevezte az álszent Kubatov: „nyuggerek”.
Forrás: kuruc.info/r/2/57913/"

Továbbra is háborítatlanul működik a "Kubatov nyilvántartás" olyanok is kapnak hordaszórólapokat, akik anno valamikor a Fideszre szavaztak, de azóta se!
karma1
Ha a 4.3 milliardbol nem lopna el sajat zsebbe 4.2-t, akkor lehet, hogy eleg lenne annak a par falabunak a tartasara...
Nincs az a penz, amitol ezek jobban tudnanak focizni,...

- Tud focizni?
- Nem
- Es ha megfizetem? (by Hofi,... )
De ezeken mar a penz se segitene,...
eszegfu
"...elegendő pénzünk legyen a nemzetközi szerepléshez..." ez a legszebb gondolat!:) Ahogy @karma1: is irja: "Nincs az a pénz, amitől ezek jobban tudnának focizni,..." !!
csipetke
Hát,nem mondom,hogy nincsenek csodák,de hozhatnak ennek a kétballábas csámpás csapatnak akármilyen csodaedzőt,itt foci nem lesz,ameddig ennyi lóvét zsebretesznek havonta,ha fociznak,ha nem.Minek strapálja magát,ha a millát így is úgy is megkapja?Nem emlékszem melyik kis ország válogatottja verte őket sz@rrá tavaly,de ők hobbiból fociztak,mindegyiknek volt civil foglalkozása is.Ezeknek más dolguk sincs,mint focizni.Mondom ezt úgy,hogy utálom a focit,és nem is értek hozzá,egyszerűen csak bosszant,ha valaki pofátlan módon vesz fel úgy pénzt,nem keveset,hogy sz@rt se csinál érte.
namihami
@csipetke: ANDORRA.
Így csupa nagybetűvel, mint anti-nemecsek.
kukac50
Ha keveselli a pénzt majd több lopott autóból összeszerelt autót elad és lesz pénz mindenre!
F_Viktor
@namihami: Írod:
"Kérjen a Fideszes-haverjaitól.
(...)
Jól jöhetnek ezek a fiúk még a választások előtt..."

Szerintem ez a kuncsorgás orbánnak szólt.
De megnyugtatom gábort, van még bőven olyan állami cég ahol további közpénzek milliárdjaival meg tudják támogatni kedvenc játékszerét, illetve csapatát.
namihami
@F_Viktor: HÍrod: ""Szerintem ez a kuncsorgás orbánnak szólt.""
Miért, hát melyik haver nem a Vezéréhez van bekötve? Melyik az, amelyiknek nem az adja a parancsot?
Gondolta bárki is, hogy a CÖF MVM-től kapott pénze nem főnöki utasítás alapján került kiutalásra?
---Minden út Rómába vezet---ugyebár.
staro2
Az eszébe sem jutott a félállású klubelnöknek (másik felében fidesz Reichsleiter SA)
hogy a sikeres nemzetközi szereléshez először focizni kéne megtanulni?
Pénzt elcseszni már profi módon tudnak.
csipetke
@namihami: Ez az.Csak nem jutott eszembe a név.A vereség (bár utálom a focit) az viszont megmaradt,mert annyit beszéltek róla.
Clavigo
Vazzze...Alig bírta visszatartani a Zelnök ,a falábú Gyökereket a B.L.megnyerésétől...Csak a pénzt hiányolta a Zelnök,,,meg a falábú nyomoroncai.
mackoka46
Hogy ebből a pénzből hány éhező jól lakhatna, hány fekélyes láb meggyógyulhatna !
Clavigo
Kubatov,,( vagy kijafaccom vagy )..Szívjátok le Orbánt ,,,,csapatostól,,az új stadijjonotok kezdő körében...
Eladott Ország
A Fradi költségvetése már olyan szinten van, hogy az meghaladja a Bajnokok Ligájában többször is a főtáblára jutott, idén is csoportkörös szlovén Maribor költségvetését, de az Európa-ligában a macedón Vardar Szkopje vagy az albán SK Skenderbeu is kevesebb pénzből gazdálkodik. Jellemző, hogy a két utóbbi klubtól simán tudott igazolni a Fradi és a Puskás Akadémia. Olyan fizetéseket ígértek a játékosoknak, hogy ők inkább jöttek az NBI-be, minthogy az Európa-ligában felhívják magukra a figyelmet, és eladják magukat erősebb bajnokságokba.
És tessék, jöjjön egy kis nosztalgia, 1981-ből, mikor a Tatabánya megverte a Reál Madridot az UEFA kupában (végül a Reál jutott tovább, 2-2-vel, idegeben lőtt góllal)
youtu.be/kcv9n9xpK-0
CsipkeRózsa
Kubatov pótólja ki a saját pénzéből.
mégállnekem
Szívesen tartatnék erről is népszavazást...mármint visszavegyük-e , kell-e nekünk ez a csapat?
Érdekesnek tartom, hogy az öregeket tartsa el a gyereke, ezeket meg tartsuk el mi, de még több kellene, mert nem elég a fizetés, emelni kellen a focistáknak. A hülyék! Azt hiszik pénzkérdése, hogy valaki tudjon focizni. Nekem hiába adnának pénzt, akkor sem tudnék énekelni meg festeni... tartsák el őket a drukkelek!
Nessy
Ezért a pénzért már illene focizni is nemzetközi szinten!!
Vagy a dotáció nemzetközi, a szinvonal Bivalybürgözdi?
papa.49
A kunbaszó elvtárs nem ismeri a régi lenini mondást, ,,aki sír attól el kell venni,, nosza vegyük el azt a kevés 4.3 milliárdot !!!
glorianna
Kubatov téved. Az összeg pont 4,3 milliárddal több, mint amemnnyit érdemelnek.
cs.n.
@Nessy: Vannak nemzetközi szinten is jó csapataik, pl. a női kézilabda, vagy a férfi vízilabda. Pedig azokra tutira nem költenek annyit, mint a focistákra.
Nessy
@cs.n.: Orbán egyiket sem űzte ifjabb éveiben. Ergo érdektelenek a kormány számára.
desiro
Én meg sokallom, inkább oktatásra, kórházakra költenék, nem a barom diktátor tehetségtelen focistáira.
quadrocopter
Amint áturalják, azonnal elveszti közpénz jellegét...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.