Cseh László szerint azért nem sikerült a december eleji koppenhágai rövidpályás Eb, ahol 50 és 100 méter pillangón nem jutott döntőbe, 200-on pedig ötödik lett, mert nem volt jó állapotban.

Cseh bevallotta, utóbbin szétesett a mozgása, de azt, hogy a teste nincs megfelelő állapotban, nem a felkészültségére érti. „Inkább az évek és sok egyéb miatt nem sikerült százszázalékos állapotba hozni az Európa-bajnokságra.”

A 32 éves úszó elmondása szerint egész évben voltak problémái, ideg-izom gondokról beszélt, amelyekkel lehet mit kezdeni, csak még nem értek a gyógyulási folyamat végére.

„Már tudjuk, mi volt a baj, és tudjuk, mire kell odafigyelni,

januártól ennek szellemében kezdjük el a munkát” – mondta, de konkrtétumot nem árult el.

Jövője kapcsán is csak a nyári nagymedencés Eb-vel kapcsolatban nyilatkozott, ahol szerené megmutatni, 200 pillangón van helye a válogatottban. 

A tavaly nyári budapesti vb-n 200 pillangón címvédőként ezüstérmet szerzett, s állítása szerint az mindenért kárpótolja.

Címlapkép: Facebook/Cseh László

(MNO)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dodóka
Ha már ma abbahagyod, akkor is hatalmas bajnok vagy/voltál !
wagabund
kifogás számtalan akad..a legjobb a legutóbbi...azért nem nyert Koppenhágában, mert a rövidpálya nem fekszik neki...ő ötven métereshez szokott..
ezt nem kellett volna

érdemei elismerése mellett.
Eladott Ország
@wagabund: tegnap, 10.38; Érdekes Hosszú Katinkának mindegy, hogy rövid vagy hosszú pálya jelenleg, kivéve a férje.
TASzSz
Teljesen őszinte, és nem utolsósorban SZAVAHIHETŐ ember közleményét olvashatjuk! Talpig becsületes, sportszerű, és példaértékű ember.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.