Hári János a következő szezonban is a Fehérvár AV19 jégkorongozója lesz, miután meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését.

A fehérvári klub vasárnapi tájékoztatása szerint Hári után más egyesületek is érdeklődtek, ő viszont maradni akart.

"Jól érzem magam, nem akartam váltani"

- nyilatkozott a válogatott center, aki nem összekeverendő a népmesei hőssel. A szeptember közepén, az osztrák jégkorongliga (EBEL) alapszakaszának elején szerződtetett hokis elmondta: a következő szezon során már annak kezdetétől a Fehérvárnál akart lenni, és még egy évet játszani az EBEL-ben.

Hári János a következő szezonban is a Fehérvár AV19 jégkorongozója lesz

Fotó: Mudra László/MTI

A 25 éves csatár 2006-ban került Svédországba, ahol 175 élvonalbeli mérkőzésen lépett jégre. Profi karrierje során a fehérváriaknál játszik először magyar klubban.

A tizenkét csapatos EBEL-ben a tizedik helyen áll a Fehérvár, amely vasárnap (ma) a Red Bull Salzburg elleni hazai találkozóval zárja az alapszakaszt, a középszakaszban pedig az alsóházban szerepel majd. Hári a csapat legeredményesebb játékosa, 39 mérkőzésen 20 gólt szerzett és 15 gólpasszt adott.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Még egy pontosan olyan kvalitású hír, ami a csapaton, a szurkolókon és a játékoson kivül a világon senkit nem érdekel.
Azok pedig úgyis tudják, minket pedig marhára nem érdekel. valami érthetetlen okból kifolyólag, de nem igazán képes a reveláció erejével hatni ránk.i.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.