Windecker József nem tudott megegyezni az Újpesttel a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról, és ezek után nem utazott el a klub törökországi edzőtáborába sem. Egy nagyon jó ajánlatra mondott nemet az Újpest középpályása. A háttérben a Felcsút ajánlata lehet.

2 milliós fizetés, autó, lakás, étkezés, prémium – nemet mondott az Újpest-játékos, állítólag Felcsútról hívják

Fotó: MTI

Havi nettó 2 millió forint feletti alapfizetést, lakást, kocsihasználatot és étkezést ajánlva szerettük volna meghosszabbítani a június végén lejáró kontraktusát, ezt Windecker József nem fogadta el. Sőt, az úgynevezett magyar szabállyal érvelt, miszerint nélküle csapatunk nem tudja az MLSZ által ajánlott törekvési elvet tartani

– olvasható az Újpest csapatának hétfői közleményében.

Ebben  arra reagáltak, hogy miért nem vitték el az ősszel 19 meccsből 18-on játszó középpályást a csapat törökországi edzőtáborába.

A Nemzeti Sport Online információja szerint

a középpályást a Puskás Akadémia szeretné leigazolni.

Íme, az újpesti közlemény változtatás nélkül, amely a klub hivatalos honlapján jelent meg hétfő délután:

Ahogy ígértük, elmondjuk, miért nem utazott a többiekkel Windecker József. Honlapunk már szombaton jelezte, hogy Windecker József nem tartott a csapattal a beleki edzőtáborba. Középpályásunk a szezon végén lejáró szerződésének meghosszabbításával kapcsolatosan már az év első napjaiban megkapta klubunk új ajánlatát. Hatos számú játékosunknak a további együttműködés reményében havi nettó 2 millió forint feletti alapfizetést, lakást, kocsihasználatot és étkezést ajánlva szerettük volna meghosszabbítani a június végén lejáró kontraktusát, ezt Windecker József nem fogadta el. Sőt, az úgynevezett magyar szabállyal érvelt, miszerint nélküle csapatunk nem tudja az MLSZ által ajánlott törekvési elvet tartani. Ezzel a kereseti összeggel a legjobban fizetett játékosaink sorába léphetne, mindemellett prémiumrendszerünknek köszönhetően további komolyabb összeget kereshetne, valamint a céljaink elérését követően – ami az Újpest FC-nél a szezon végeztével nem lehet más, mint az európai futballporondra történő kijutás – év végi bónusz is illetné, ahogy a csapat többi tagját is. Az Újpest FC a jövőben sokkal inkább olyan játékosokra szeretne maximálisan fókuszálni, akikre hosszú távon számíthatunk, építhetünk.

Klubunk filozófiája, hogy a játékosokat a lehetőségeinkhez mérten maximálisan segítse, megtegyen mindent annak érdekében, hogy a lila-fehérbe öltözött futballisták szeme előtt csak a labdarúgás és a minél jobb eredmény elérése lebegjen egyéni és csapat szinten egyaránt. A klub és alkalmazottai Windecker József esetében is mindent megtettek annak érdekében, hogy csak a futballal törődhessen. Az Újpest FC-nek nem célja, hogy belemenjen egy mesterségesen magasra tornászott átigazolási és/vagy fizetési harcba, amelynek nem a játéktudás a lényege. Hisszük és valljuk, hogy az ilyen esetekben „megtakarított” pénznek sokkal fontosabb és célszerűbb helye van például az utánpótlásbázisunk fejlesztésében, a felnőtt csapat körülményeinek további kényelmi javításában, de legalább ennyire fontos törekvés a szurkolóink kiszolgálásának jobbá tétele a Szusza Ferenc Stadionban.

Forrás: Nemzeti Sport Online

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Utálom a focit,nem is értek hozzá,de azt látom-hallom,hogy ezt a csámpás,kétballábas bandát akár Etiópia-alsó éhségtől legyengült válogatottja is elveri,mint eső a [email protected] felháborító,hogy ezért ilyen javadalmazást kapnak.Miért nincs ezeknek civil foglalkozásuk,dolgozzanak,a focit pedig műveljék hobbiból.Méghogy ezeknek épültek a puccos stadionok?!Röhej...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@F_Viktor: Szerintem ,," magyar foci " ,,semmilyen szinten nem létezik.
F_Viktor
@Clavigo: Letezni letezik, ezt a magyar adofizetok bizonyithatjak, mert evente tobb szaz milliardot ontenek ebbe a feneketlen kutba.
A minosegi magyar foci nem letezik.
Desischado
@F_Viktor: Pontosan. Ez a fickó is bebizonyította, hogy a pénz az első, nem a foci. Utálom az ilyeneket.
Equus
nem tom, ki ez a kisköcsög, de miért a közösség pénzéből él a társaival? Azok, akik értéket termeltek, termelnek havi 100.000 Ft alatti nyugdíjból vergődnek nem kíváncsiak arra, h verítékes munkájukból miként parádézik egy ilyen kis bohóc meg az ezekre épülő, pénzelszívó iparág.
szaboria1
Ma már a fociban is csak a pénz beszél emlékszem régen tényleg szívből játszottak kis pénzért de volt is közönség. Vasárnaponként hangos volt a foci pályák környéke az üdvrivalgástól.
F_Viktor
@Clavigo: Írod:
"Szerintem ,," magyar foci " ,,semmilyen szinten nem létezik."

Tudod mi volt a magyar foci legnagyobb sikere 2017-ben?
Az, hogy Kabát Péter megnyerte a celeb vagyok-at! :-)))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.