A Philadelphia Eagles irányítója, Nick Foles játéka dönthet az 52. Super Bowlon, a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjén a Budapest Cowbells játékosa, Czirók Márton szerint.

"Ha önmagát tudja hozni, és nem azt, amit az alapszakasz utolsó hetében, akkor megszorongathatják, és meg is foghatják a New England Patriots csapatát. Amennyiben ez nem sikerül, esélyük sincsen"

– vélekedett az M1 aktuális csatornán vasárnap este Czirók.

Buday Zoltán elemző emlékeztetett, hogy Foles – csapattársa, Carson Wentz sérülése miatt – csupán öt-hat héttel ezelőtt lett kezdőjátékos, ezért neki sokat számíthat, hogy a csapatoknak két hetük volt a felkészülésre a Super Bowlt megelőzően.

Nick Foles játéka dönthet az idei Super Bowlon

Fotó: Nick Wosika/Icon Sportswire via Getty Images

A szakértő kifejtette, hogy a címvédő New England irányítója, a 40 esztendős Tom Brady az egész idényben úgy játszott, mintha csupán 25 éves lenne. Hozzátette, ha ilyen formában lesz a döntőben is, az szinte biztosan győzelmet ér együttese számára.

Mint elhangzott, a világ legnézettebb egyestés sporteseménye nem csak a játékról, hanem a lélegzetelállító körítésről, s az őrült összegekről is szól. A félidőben Justin Timberlake lép majd fel, egy félperces reklámért 5,5 millió dollárt (1,37 milliárd forint) kell fizetniük a hirdetőknek, míg a legolcsóbb jegyek – két nappal a találkozó előtt – 3200 dollárba (797 ezer forint) kerülnek legálisan az interneten.

A finálé magyar idő szerint hétfő éjjel 0.30 órakor kezdődik Minneapolisban.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.