Kérdéses, le tudják-e bonyolítani az alpesi sízők férfi lesiklóversenyét Phjongcshangban.

Markus Waldner, a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) versenyigazgatója csütörtökön azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy a várható nagy szél miatt rendezzék meg egy nappal korábban a versenyt, ám ezt a NOB elutasította. A szervezők szombaton azt közölték, csak a vasárnapi rajt előtt egy órával döntik el, hogy megrendezik az olimpia egyik legnagyobb érdeklődéssel várt számát vagy elhalasztják.

Téli olimpia: megvan az első arany

Forrás: MTI/AP/Andy Wong

Az előrejelzések szerint a hét utolsó napján akár 50 kilométer/órásnál is erősebb szél lehet az alpesi versenyek helyszínén, márpedig ebben az esetben le kellene állítani a felvonókat, és a versenyzők nem tudnának feljutni a rajthoz.

Az alpesi versenyek 11 napon át tartanak majd az olimpián. A férfi lesiklást követő napon, hétfőn a nők óriás-műlesikló versenyére kerülne sor a hivatalos program szerint, kedden pedig a férfi kombinációra.

Rekordott döntött

A phjongcshangi téli olimpia első aranyérmét a svéd Charlotte Kalla nyerte. A női sífutók 15 kilométeres versenyében győzött.

A mezőny nagy része sokáig együtt haladt, a címvédő, hatszoros olimpiai bajnok norvég Marit Björgen öt kilométer után váltott tempót, így a léccserére már csak egy szűkebb, nagyjából húszfős élboly maradt együtt.

Téli olimpia: megvan az első arany

Forrás: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

A szabadstílusú résztávban már Kalla diktálta az iramot, 2,5 kilométerrel a cél előtt robbantott, s a tempóváltás után senki nem tudott vele lépést tartani, így összességében simán nyerte meg pályafutása harmadik olimpiai aranyérmét.

A dobogó második fokára Björgen állhatott fel, míg a bronzérmet a finn Krista Pärmäkoski szerezte meg.

Téli olimpia: megvan az első arany

Forrás: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Szombaton nyert ezüstérmével a 37 éves Björgen lett minden idők legeredményesebb női téli olimpikonja: ez volt a norvég sífutó 11. érme ötkarikás játékokról (6 arany, 4 ezüst, 1 bronz), ezzel megelőzte az örökranglistán egyaránt 10-10 medállal álló orosz Rajsza Szmetanyinát és az olasz Stefania Belmondót.

Az indulóknak 7,5 km-t klasszikus, 7,5 km-t pedig szabadstílusban kellett síelniük. Magyar versenyző ebben a számban nem indult.

Címlapkép: MTI/EPA/Diego Azubel

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.