Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang is elődöntőbe jutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpián, Burján Csaba viszont kiesett. Liu Shaolin Sándor később döntőbe jutott.

Elsőként az 500 méteren két éve világbajnok Liu Shaolint szólították jégre, és rendkívül magabiztosan nyerte meg hatfős futamát, pedig olyan klasszisokkal szerepelt együtt, mint a táv háromszoros orosz Európa-bajnoka, Szemjon Jelisztratov és a tavalyi vb-ezüstérmes kanadai Samuel Girard. Az MTK versenyzője féltávnál élre állt, a vezető pozíciót pedig nem engedte ki a kezéből.

Testvére jóval nehezebben lépett tovább egy sokkal könnyebbnek tűnő hatosból. A minden távon junior világbajnok magyar korcsolyázó próbált elöl helyezkedni, de később a harmadik pozícióba szorult. Öt körrel a vége előtt a japán Josinaga Kazuki úgy előzte meg, hogy testtel kissé kilökte őt. A 19 éves Liu Shaoangnak lett volna ideje ugyan, hogy visszaszerezze a még továbbjutást érő harmadik helyet, de ez nem sikerült neki. A célba érkezést követően viszont a bírók szabálytalannak ítélték a japán manőverét, így a magyart továbbjuttatták az elődöntőbe.

Liu Shaolin Sándor döntős

A magyar versenyző rendkívül magabiztosan nyerte meg hatfős futamát. Az elődöntőben úgy tűnt elveszett minden, mivel a harmadik helyre szorult egy előzés után és ezt követően elesett. A bírók azonban úgy ítélték meg, hogy az amerikai ellenfele szabálytalan volt, így bírói döntéssel döntőbe került a magyar gyorskorcsolyázó.

Liu Shaolin Sándor már döntős

Forrás: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Burján Csaba kiesett

Burján Csaba hatosában nem volt igazán kiemelkedő versenyző, de minden tagja a jók közé számít. A magyar versenyző a futam elején még vezetett is, de szép lassan hátrébb csúszott, öt körrel a vége előtt pedig már utolsó volt. A célvonalon végül ötödikként haladt át.

Liu Shaolin Sándor már döntős

Forrás: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

"Az volt a taktika, hogy élre állok, és minél többet vezetek, de hamar megelőztek. Amikor később észleltem, hogy előre mehetnék, velem együtt jöttek többen is. A végén egyszerűen nem volt rés, ahol előzzek. Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült jobban a futam, mert nagyjából öt egyforma képességű koris volt benne, mindegyiküket győztem már le, de most ők győztek le engem" – mondta Burján Csaba.

A sportág szombati programja a női 500 méter selejtezőjével folytatódik, majd a férfi 1500 méter és a női 3000 méteres váltó elődöntői következnek, végül zárásként a finálék jönnek férfi 1500-on.

Címlapkép: MTI Fotó / Czeglédi Zsolt

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.