Másodikként a svájci kettős jutott a curling vegyespáros döntőjébe, amelyben a kanadaiakkal csap majd össze kedden a phjongcshangi téli olimpián.

A hétfői – helyi idő szerint esti – elődöntős mérkőzésen a világbajnok svájciak jól kezdtek, az első négy endből hármat megnyertek, 4-2-re vezetettek. A következőben viszont az oroszok egyenlítettek, sőt a hatodik szakaszban előnybe is kerültek. A hetedik és nyolcadik end aztán megint a svájciaknak sikerült jobban, így ők mérkőzhetek meg az aranyért a kanadaiakkal.

Svájc lesz Kanada ellenfele a curling vegyespáros döntőjében

A kanadai John Morris a Norvégia – Kanada curling vegyespáros mérkőzés elődöntőjében a phjongcshangi téli olimpián a Kangnung Curling Központban 2018. február 12-én. Kanada 8-4 arányú győzelmével bejutott a döntőbe. (MTI/AP/Aaron Favila)

A svájci és az orosz csapat előzőleg a körmérkőzéses selejtező utolsó fordulójában, vasárnap játszott egymással, s bár az oroszok sokáig vezettek, a svájciak az utolsó endben fordítottak és nyertek ezzel 9-8-ra.

Eredmények (az olimpia honlapjáról):

curling, vegyespáros, elődöntő:

-------------------------------

Svájc-Olimpiai Sportolók Oroszországból (OAR) 7-5

korábban:

Kanada-Norvégia 8-4

A keddi program:

bronzmérkőzés:

Norvégia-OAR 1.05

döntő:

Kanada-Svájc 12.05

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Tudom, hogy minden sport megitélése ízlés dolga: de nekem tetszik ez a csúszkáltatás. Jópofa.
Biztos sok gyakorlás és rutin, nemcsak annyi, aminek látszik, de akkor is inkább tűnik könnyednek, mint sok sport a visszataszító erőlködései mellett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.