A negyedik helyen végzett a magyar női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó a phjongcshangi téli olimpián.

Történelmi siker: negyedik lett a női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó a téli olimpián – a Liu fivérek negyeddöntősök 500 méteren

Jászapáti Petra és Keszler Andrea a rövidpályás gyorskorcsolyaverseny női 3000 méteres váltó táv B döntőjében a phjongcshangi téli olimpián a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 20-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Keszler Andrea, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca összeállítású csapat a 3000 méteres táv B döntőjében végig szorosan a hollandok mögött haladt, akik világcsúccsal futottak be elsőként a célba.

A végső helyezés az A döntő után vált ismertté, és azzal lett negyedik a magyar váltó, hogy ott a kínaiakat és a kanadaiakat kizárták.

Ez a harmadik magyar pontszerző helyezés Phjongcshangban, előzőleg Liu Shaolin Sándor ötödik, Jászapáti Petra pedig hatodik lett 1500 méteren.

A történelmi siker után a női váltó az M4 csatornának nyilatkozott.

Keszler Andrea azt mondta:

Nem gondoltuk, hogy világcsúcs alatt fogunk korcsolyázni, másodikok lettünk, ha az időt nézzük, helyezésben negyedikek, de nem lecsúsztunk, hanem nyertünk két helyet előre.

Kónya Zsófia elmondta:

Kicsit izgultam, a többiek már voltak jégen, én még eddig nem. Megtaláltam az erőmet, kiadtam mindent magamból, erre volt elég, ez egy gyönyörű helyezés.

Történelmi siker: negyedik lett a női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó a téli olimpián – a Liu fivérek negyeddöntősök 500 méteren

Kónya Zsófia és Bácskai Sára Luca, előttük a holland csapat tagjai a rövidpályás gyorskorcsolyaverseny női 3000 méteres váltó táv B döntőjében a phjongcshangi téli olimpián a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 20-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Liu fivérek negyeddöntőben 500 méteren 

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang negyeddöntőbe jutott a keddi selejtezőből a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres távján a phjongcshangi téli olimpián, míg Knoch Viktor kiesett.

A magyarok közül elsőként a negyedik olimpiáján szereplő Knoch Viktor lépett jégre, aki a legjobb, egyes pozícióból rajtolt, ezt a helyet meg is tartotta. Ugyan féltávnál az 1000 méteren bronzérmes dél-koreai Szeo Ji Ra megelőzte őt, de még így is továbbjutást érő helyen volt, mígnem az utolsó előtti kanyar előtt megbotlott, majd elesett és a mobilpalánknak csapódott. A 28 éves pécsi sportoló a futamot követően úgy nyilatkozott, hogy csak magára haragudhat, mert ezt ő szúrta el.

Ezt követően Liu Shaoangnak nem okozott gondot a továbbjutás. Igazán kiemelkedő képességű ellenfele nem volt. Az MTK minden távon junior világbajnok versenyzője a japán Szakazume Rioszukét lerajtolva élre állt, vezető pozícióját pedig a célig nem engedte át senkinek.

A táv két évvel ezelőtti világbajnokának, Liu Shaolinnak viszont akadtak erős riválisai. Ennek ellenére, ha lehet, még magabiztosabb volt, mint öccse. Az MTK 1500 méteren ötödik versenyzője az első kanyart végig külső íven tette meg a négyszeres világbajnok kínai Han Tien-jü mellett, majd az egyenesben faképnél hagyta. Vezető helyét egy pillanatra sem veszélyeztette senki, pedig ott volt még a futamban az 1000 méteren ezüstérmes amerikai John-Henry Krueger – a már magyar színekben szereplő Cole William Krueger testvére –, továbbá az 1500-on bronzérmes orosz Szemjon Jelisztratov is. A második továbbjutó helyet Han megtartotta.

Forrás: MTI, Index, M4

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.