A listavezető Ferencváros hazai pályán 5-2-re legyőzte a címvédő Honvédot szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának rangadóján.

Változatos mérkőzésen 5:2-re győzte le a Fradi a Honvédot

A kispesti Eppel Márton gólt lő a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában játszott Ferencváros – Budapest Honvéd mérkőzésen a fővárosi Groupama Arénában 2018. február 24-én. A kapuban Dibusz Dénes, jobbra csapattársa, Marquinhos Pedroso. MTI Fotó: Kovács Tamás

A találkozó Lázár Bence emlékére gyászszünettel kezdődött, a csapatok dolgát sűrű hóesés nehezítette. A nagy iramú első negyedórát követően a vendégek kerültek előnybe Eppel Mártonnak köszönhetően, aki egy baloldali beadást továbbított higgadtan a kapuba. Nem sokat késlekedett a válasz, négy perccel később ugyanis Gorriaran közelről kiegyenlített. Kisvártatva ismét a hazai hívek ünnepelhettek, mivel Böde egy beívelést a léc alá vágott, majd a szünet előtt Blazic hasonló helyzetből volt eredményes.

Fordulás után elállt a havazás, és szépített a Honvéd: egy kapu előtti kavarodás végén Eppel volt szemfüles. A 70. percben Lanzafame büntetőből nem tudott egyenlíteni, majd fokozatosan csökkent az iram, s a hajrában Böde újabb találata megpecsételte a vendégek sorsát. Leandro végül pontos lövéssel koronázta meg a Ferencváros győzelmét.

Ferencváros-Budapest Honvéd 5-2 (3-1)

---------------------------------

Groupama Aréna, 9000 néző, v.: Iványi

gólszerző: Gorriaran (23.), Böde (31., 83.), Blazic (45.), Leandro (90.), illetve Eppel (19., 60.)

sárga lap: Spirovski (41.), illetve Kosút (29.), Danilo (39.), Heffler (73.), Baráth (79.)

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél