Egy hónapot is csúszhat a Tottenham Hotspur új stadionjának átadása, így a londoni labdarúgócsapat a következő bajnoki idény elején három vagy négy mérkőzésen idegenben léphet pályára.

Daniel Levy, a Tottenham elnöke az angol sajtóban elmondta, a múlt héten találkozott a klub szurkolóinak képviselőivel, akiket tájékoztatott, hogy a közelmúltban a rossz időjárás és az erős szél miatt nem tudták tartani a munkálatok ütemtervét. Ennek következtében a stadiont valószínűleg nem tudják átadni az augusztus 11-i bajnoki rajt előtt, és a szezon első három vagy négy mérkőzésén idegenben kell játszaniuk.

Egy hónapot is csúszhat a Tottenham Hotspur új stadionjának átadása

Harry Kane, az angol Tottenham Hotspurs játékosa (b) és csapattársa, Serge Aurier ünnepel, miután gólt szereztek az olasz Juventus ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében játszott mérkőzésen a torinói Allianz Stadionban 2018. február 13-án. (MTI/AP/Antonio Calanni)

A Premier League-hez március közepéig kell eljuttatniuk a kluboknak a bajnoki ütemezéssel kapcsolatos esetleges kéréseiket, majd egy számítógépes rendszer annak ismeretében összeállítja az előzetes menetrendet.

A Tottenham a lebontott régi White Hart Lane helyén 61 ezer férőhelyes új stadiont épít, és a mostani szezonban a Wembleyben játssza hazai mérkőzéseit.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.